profile

K. B./B. O. B.

352 Cikk
Archiv cikkek
2002.10.27. 19:21

Videoton–MTK 0–0 - Főszerepben a cserekapus

A helyzet meglehetősen sajátságos. Adott egy párosítás  jelesül a VideotonMTK Hungária párharc , amikor a székesfehérváriak már előre tudják, csapatuk első számú kapusa semmilyen körülmények között nem léphet pályára. Végh Zoltán ugyanis a fővárosiak labdarúgója, csak kölcsönben szerepel a piros-kékeknél, és szerződése értelmében e találkozókon csupán nézőként lehet jelen.
Archiv cikkek
2002.10.21. 21:16

Már megint egy feljelentő

Dunaújvárosban gondok vannak, ráadásul nem is kicsik. Most előhozakodhat-nának persze azzal, hogy Magyarországon szinte minden klubnál vannak tartozások, késnek a fizetések és a prémiumok, csakhogy a Dunaferrnél eddig kezelni tudták a helyzetet  ugyanis a problémák nem új keletűek, már egy évvel korábban is léteztek , mostanra azonban a futballistáknak elegük lett a tartozásokból.
Archiv cikkek
2002.10.06. 20:49

Ingatag volt mindkét védelem

Amikor egy csapat kilenc mérkőzésből nyolcszor győztesen hagyja el a pályát, akkor az értelemszerűen esélyesként lép pályára, bárhol is játssza az éppen aktuális bajnoki találkozót. Nem volt ez másként szombaton az MTK Hungária esetében sem, és ez igaz akkor is, ha tudjuk, a csapat kimagaslóan legjobb labdarúgója, a góllövőlista vezetője, Illés Béla sérülése miatt csak a lelátóról szurkolhatott társainak.
Archiv cikkek
2002.10.04. 21:13

Keretet hirdetett a kapitány

Szombaton Stockholmban kezdi meg a 2004-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát a magyar válogatott, amely az első fordulóban szabadnapos volt, és akkor Izlandon játszott felkészülési mérkőzést. A szombati meccs után négy nappal, szerdán a Megyeri úti stadionban San Marinót fogadja a magyar együttes. A svédmagyar összecsapás napján, október 12-én lesz egyébként napra pontosan száz éve annak, hogy lejátszotta első mérkőzését a magyar válogatott (mégpedig Bécsben Ausztria ellen, ahol a hazaiak 5:0-ra nyertek).
Archiv cikkek
2002.09.10. 21:13

Két fontos sikerre várva

Az eddigi hat bajnoki fordulóban mindössze egy győzelmet aratott a Dunaferr együttese  az őszi idény rajtján az Újpest csapata ellen , és ez bizony a vártnál gyengébb szereplés a piros-fehér alakulattól. Igaz, lehet azt mondani, hogy eddig jobbára olyan gárdákkal mérkőzött az Újváros, amelyek a mezőny első feléhez tartoznak, azonban mindettől függetlenül erre a teljesítményre senki sem lehet büszke Dunaújvárosban. A héten két összecsapás vár a Tornyi Barnabás vezette csapatra, és ezeken a meccseken csakis a győzelem az elfogadható a dunaújvárosiaktól.
Archiv cikkek
2002.09.09. 21:00

Balaskó Iván az első feljelentő

Szombaton és vasárnap pihenőnapjuk volt a dunaújvárosi labdarúgóknak, hétfőn azonban ismét két edzést vezényelt Tornyi Barnabás vezetőedző. A Kispest-Honvéd elleni bajnoki összecsapás előtt továbbra sem ideális a helyzet, ugyanis jó néhány futballista - Németh Viktor, Balaskó Iván, Bagoly Gábor és Mészáros Norbert - kényszerül "különmunkára a kisebb-nagyobb sérülése miatt.
Archiv cikkek
2002.09.02. 20:32

Ha nincs papír, nincs gól

Szombaton Siófokon szerepelt a Dunaferr együttese, és gól nélküli első félidő után 20-ás vereséget szenvedett. Az eredménynek köszönhetően immár csak nyolcadik a bajnokságban a piros-fehér alakulat  ráadásul három, a táblázaton hátrébb álló csapat is kevesebb meccset játszott az újvárosiaknál& , és mindez a bajnoki rajton az Újpest ellen aratott magabiztos győzelem után komoly csalódás a dunaújvárosi szimpatizánsok számára.
Archiv cikkek
2002.09.01. 20:35

Létfontosságú ez a győzelem

"Megfelelő búcsúajándék volt számomra ez a siker, úgy érzem, együttesem nemcsak a győzelemért, hanem értem is küzdött.Ez a mondat még 2000 május 27-én hangzott el, akkor, amikor a DVSC a bajnokság záró fordulójában gól nélküli első félidő után 31-re legyőzte a MTK-Hungária csapatát. Ez a találkozó a búcsúmeccse volt Debrecenben Garamvölgyi Lajosnak, és akkor még aligha gondolta a szakember, hogy következő élvonalbeli mérkőzésére több mint két évet kell majd várnia.
Archiv cikkek
2002.08.27. 21:07

Egyre fogynak a kapusok

Öt forduló telt el a bajnokságból, és a hetedik helyet foglalja el a táblázaton a Dunaferr. Hogy ez a szereplés jónak minősíthető-e, megítélés kérdése, mindenesetre vannak olyanok, akik az utóbbi évek eredményeiből kiindulva elégedetlenek.
Archiv cikkek
2002.07.20. 20:32

Négyszáz újpestit fogadnak

Egy héttel a bajnoki rajt előtt Ercsiben lépett pályára a Dunaferr, méghozzá igencsak szűk játékoskerettel. Persze az a tény, hogy a dunaújvárosiak csak tizennégy labdarúgóval érkeztek az NB III Duna-csoportjában legutóbb ötödik helyen végzett gárda otthonába, nem azt jelentette, hogy Tornyi Barnabás vezetőedzőnek csak ennyi hadra fogható futballistája maradt.
Archiv cikkek
2002.07.19. 21:15

Kötélhúzás a rendőrséggel

Akár kedvezőnek is lehetne nevezni a Borsodi Liga sorsolását a dunaújvárosiak szempontjából, hiszen a Dunaferr az első öt fordulóban négyszer hazai pályán fogadhatja az ellenfeleket. S a jó bajnoki kezdés alapjaiban határozhatja meg a csapat életét, csakhogy a helyzet mégsem ilyen egyszerű&
Archiv cikkek
2002.07.14. 20:56

Sowunmi Thomasnak nincsen szerződése

Immár négy hete készül az Ajaccio együttesével Sowunmi Thomas, a Dunaferr volt labdarúgója. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a nyolcszoros válogatott támadónak miért nincs még aláírt szerződése a francia élvonalba most felkerült csapattal. Nos, a jelenlegi helyzet szerint a korzikai alakulat keretéhez nem egyszerű odakerülni.
Archiv cikkek
2002.07.13. 20:39

Lassan formálódik a Fehérvár

Székesfehérváron korántsem ideálisak a pályaviszonyok, ezért a Videoton szombaton is idegenben, méghozzá Budafokon játszotta le az aktuális felkészülési mérkőzését.
Archiv cikkek
2002.07.10. 21:09

Szlovén sztár a lelátón

"Erre ráéreztél Iván, százkilencvennégy centiméter alatt nincs közöttük egyetlen játékos sem. A mondat szerda késő délután, a Dunaferr csapatkapitányának, Lengyel Ferencnek a szájából hangzott el, a címzett pedig az a Balaskó Iván volt, aki sérülés miatt kihagyni kényszerült a Dinamo Zagreb elleni felkészülési találkozót. Az ausztriai edzőtáborozás tizedik napján ugyanis a horvát bajnokság kirakatcsapata  amely a legutóbbi pontvadászatban meglepetésre csak a harmadik helyen végzett az NK Zagreb és Hajduk Split mögött  volt Tornyi Barnabás együttesének az ellenfele.
Archiv cikkek
2002.07.06. 22:07

Sanyargató ausztriai edzések

A hétfő óta Ausztriában edzőtáborozó újvárosiak első meccsüket szerdán játszották volna a Bundesliga élvonalában szereplő Hansa Rostock csapatával, ám az összecsapás valamilyen rejtélyes okból elmaradt.
Archiv cikkek
2002.07.04. 20:33

Halmai Gábor: a franciák ebben a sorozatban jobban szerepelnek

Az UEFA-kupa legutóbbi kiírásában kisebbfajta csodát hajtott végre a Hapoel Tel-Avív együttese. A csapat a sorozatban a legjobb nyolc közé került, és ilyen szereplésre izraeli alakulat korábban még soha nem volt képes. Igaz, a bajnokságban "csak a második hely jutott a Pisont Istvánt és Halmai Gábort is foglalkoztató gárdának.
Archiv cikkek
2002.07.02. 21:58

Alex is bizonyíthat

Hétfő óta Tornyi Barnabás irányításával Ausztriában edzőtáborozik a Dunaferr együttese. Jó esély van arra, hogy csütörtökön négy újabb labdarúgó csatlakozik a Gmündben készülő kerethez  igaz, közülük csak egy számítana új igazolásnak.

17

/

18