A Győri ETO ellen még nem lesz kezdőember

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2002.08.06. 20:40
Címkék
Aligha van edző, aki rossz néven veszi, ha egy válogatott támadóval erősödik csapata játékoskerete. Természetesen Tornyi Barnabás is örül annak, hogy Sowunmi Thomas ősszel ismét a Dunaferrben játszik majd, ám mindez nem jelenti azt, hogy a hazatérő labdarúgó a soron következő találkozón automatikusan tagja lesz a Győr elleni együttesnek."Szeretettel várjuk Thomast, ugyanakkor sajnáljuk, hogy végül nem sikerült külföldön folytatni a pályafutását – reagált a hírre Tornyi Barnabás. – Az edzettségi állapotáról nem tudok nyilatkozni, de azért az valószínűsíthető, hogy Franciaországban megfelelő terhelést kapott. Remélem, hogy hasznos tagja lesz a keretünknek, de a mostani állás szerint nem tudom elképzelni, hogy a korábban az olimpiai válogatottban nálam már futballozó játékos tagja lesz az ETO elleni kezdő tizenegyünknek.”Az újvárosiak szakvezetője egy gondolat erejéig visszatért a hét végi fordulóra. Amint ismert, a Dunaferr úgy szenvedett 3–2-es vereséget Debrecenben, hogy a döntő találat a jelzett hoszszabbítási időn túl esett. A televízió Futballhétfő című műsorában a játékvezetői bizottság elnöke, Puhl Sándor elmondta, csakis akkor kellett volna a jelzett ráadás után is folytatni a mérkőzést, ha a túlóra során történt események ezt indokolttá teszik, és az újabb hosszabbítást a játékvezető fél perccel a hosszabbítás lejárta előtt ismét jelzi. Nos, ez Debrecenben nem történt meg…"Puhl Sándor állásfoglalása megerősített abban, hogy nem kapnak elvtelen védelmet a játékvezetők. Ugyanakkor örülök annak, hogy ha egy edző igyekszik diplomatikus, tárgyszerű véleményt nyilvánítani, akkor abból nem lesz boszorkányüldözés, vagyis lehet állást foglalni, szabad megbeszélni az eseményeket.”
Legfrissebb hírek

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
4 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Real és a Man. City a klub-vb-n, folytatódik a cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
4 órája

U21-es Eb: francia, portugál gólzápor, olasz–spanyol szalonremi

Minden más foci
5 órája

A River Plate biztos győzelemmel indított a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 órája

Nottinghami tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
5 órája

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik