Sowunmi Thomasnak nincsen szerződése

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2002.07.14. 20:56
Címkék
Immár négy hete készül az Ajaccio együttesével Sowunmi Thomas, a Dunaferr volt labdarúgója. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy a nyolcszoros válogatott támadónak miért nincs még aláírt szerződése a francia élvonalba most felkerült csapattal. Nos, a jelenlegi helyzet szerint a korzikai alakulat keretéhez nem egyszerű odakerülni.Sowunmi szerencsére nem sérült, az elmúlt időszakban részt vett valamennyi gyakorláson, pályára lépett a felkészülési meccseken, csakhogy az az ember, aki az átigazolási kérdésekben dönt, vagyis Rolland Courbis vezetőedző továbbra is a bírósági ügyével van elfoglalva. Amint arról már beszámoltunk, a szakembert a marseille-i rendőrség két héttel ezelőtt őrizetbe vette – a tréner korábban az Olympique Marseille-t irányította, és akkor bizonyos törvénytelenségek történtek az átigazolások kapcsán –, és bár azóta szabadon engedték, az edzéseket továbbra sem ő vezeti. "A múlt héten végig hazai környezetben, Ajaccióban készültünk, a helyzetemben azonban semmiféle változás nem történt – mondta Sowunmi Thomas. – A szakmai munka irányítójával, Rolland Courbisszal továbbra sem találkoztam, márpedig a szerződtetésekkel kapcsolatban az ő szava dönt majd. A hét végén egyébként húsz percet játszottam az egy–nullára megnyert felkészülési meccsünkön, és továbbra is bízom abban, hogy a francia bajnokság augusztus harmadikai nyitányára rendeződik a sorsom.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik