Balaskó Iván az első feljelentő

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2002.09.09. 21:00
Címkék
Szombaton és vasárnap pihenőnapjuk volt a dunaújvárosi labdarúgóknak, hétfőn azonban ismét két edzést vezényelt Tornyi Barnabás vezetőedző. A Kispest-Honvéd elleni bajnoki összecsapás előtt továbbra sem ideális a helyzet, ugyanis jó néhány futballista kényszerül "különmunkára a kisebb-nagyobb sérülése miatt.
A ZTE elleni mérkőzésen kéztörést szenvedő Németh Viktor még nem végezhet labdás tréninget, de a hasfalhúzódással bajlódó Balaskó Iván és Mészáros Norbert, valamint a lovaglóizom-beszakadás után lábadozó Bagoly Gábor sincs még százszázalékos állapotban.Ugyancsak a betegek táborát gyarapítja a manduláját fájlaló Jovan Drobjnak, vele kapcsolatban azonban jó hír, hogy amennyiben felépül, a hét végén pályára léphet a fővárosiak ellen. A szerb légióssal kapcsolatban közismert, hogy a Dunaferr legutóbbi fellépésén azért nem jutott lehetőséghez, mert lejárt az ideiglenes játékengedélye. Nos, a hírek szerint neki, valamint honfitársának, Rade Medicsnek az újvárosi vezetők meghosszabbították a futballozáshoz szükséges papírjait, de hogy mindez sikerül-e a brazil Alex esetében is, arról még biztosat nem lehet tudni. Amennyiben a dunaújvárosi elöljárók nem járnak sikerrel, akkor kérvényezni fogják az MLSZ illetékeseinél, hogy az ideiglenes engedélyt egy hónappal hosszabbítsák meg.Dunaújvárosban egyébként mindenki úgy vélekedik, hogy a csapat számára létfontosságú lenne a Kispest elleni győzelem, mégsem lehet azt állítani, hogy csakis a futballra koncentrálnak a piros-fehér alakulat játékosai. Nem titok, hogy a szerződéskötési pénzek kifizetésével késik az egyesület, éppen ezért több labdarúgó is felszólítást küldött a klubnak, mely szerint még egy hónap haladékot ad a járandósága kifizetésére, hozzátéve, hogy amennyiben szeptember végéig nem történik előrelépés ebben az ügyben, automatikusan életbe lép a feljelentésük… Egyébként egy labdarúgó, jelesül Balaskó Iván már fel is jelentette a Dunaferrt. Az újvárosiak középpályása elmondta, nem volt könnyű erre az elhatározásra jutnia, de más megoldást nem látott."Amikor az MTK-tól a Dunaferrhez szerződtem, a kék-fehérekkel még érvényes megállapodásom volt – mondta a futballista. – A fővárosiakkal kötött szerződésem lejártakor a birtokomba jutott volna egy lakás, és bár az újvárosiak átvállalták a fizetési kötelezettségeket, határidőre, vagyis augusztus tizenötödikére nem tudták teljesíteni a vállaltakat. Higgyék el, nagyon jól érzem magam Dunaújvárosban, küzdök azért, hogy állandó játéklehetőséghez jussak, de a lakást nem szeretném elveszíteni. A csapattársaim nagyon rendesek voltak, mondták, hogy a klub először engem fizessen ki a lakás miatt, azonban a vezetőkön nem igazán éreztem azt, hogy azonosulni tudtak volna a helyzetemmel…”
Legfrissebb hírek

Újra Európa tetején a férfi kardcsapat; Juhász Dorka: Megyek Galata-meccsre Sallai miatt

E-újság
4 órája

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Real és a Man. City a klub-vb-n, folytatódik a cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
4 órája

U21-es Eb: francia, portugál gólzápor, olasz–spanyol szalonremi

Minden más foci
4 órája

A River Plate biztos győzelemmel indított a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 órája

Nottinghami tenisztorna: Stollár negyeddöntős párosban

Tenisz
5 órája

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik