Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton - képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.17. 13:37
null
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena Williams nemrégiben egy interjúban elmondta, büszke az idomaira, és szerencsére a szurkolói is nagyon szeretik a domborulatait. Az amerikai sportolónő a Fitness magazinban fürdőruhában állt a fényképezőgép elé, majd hasonló szerelésben most a tengerparton is feltűnt.

„Amikor fiatal voltam, azt gondoltam, jobb lenne, ha olyan lennék, mint egy atléta. Magas és karcsú. Aztán idővel jöttek az emberek, és azt mondták, hogy imádják az alakomat, mert természetes. Így aztán megtanultam, hogy legyek büszke a domborulataimra és a nagy melleimre. Fontos, hogy tudjuk szeretni önmagunkat, és megbizonyosodjunk arról, hogy gyönyörűek vagyunk” – mondta korábban a Fitness magazinnak Serena.

Néhány nappal az interjú után már a floridai tengerparton rohangált a néha túlságosan is apró fürdőruhájában a teniszező.

Van, aki imádja ezeket a formákat, van, akinek hetekig rémálmai lesznek a strandon nevetgélő Serenától. Egy biztos, az önbizalmával nincs baj a fiatalabb Williams testvérnek.

Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Serena húsvéti sonkákat villantott a tengerparton (Fotó: dailymail.co.uk)
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Sinner kihagyja a szuperdöntőt, Alcaraz nem

Tenisz
23 órája

Marozsán visszatért a legjobb ötven közé a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:00

Babos Tímea döntőbe jutott párosban a ningpói tenisztornán, és biztos vb-résztvevő!

Tenisz
2025.10.18. 15:24

Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

Tenisz
2025.10.18. 12:50

Gálfi győzelemmel kezdte a tokiói selejtezőt

Tenisz
2025.10.18. 07:48

Marozsán Fábián: A játéktudást tekintve Medvegyev még mindig benne van a legjobb tízben

Tenisz
2025.10.17. 18:07

Csak az első szett volt szoros, Medvegyev kiejtette Marozsánt Almatiban

Tenisz
2025.10.17. 11:13

„Edzéseken már sikerült megszorongatnom őt” – Marozsán a Medvegyev elleni mérkőzés előtt

Tenisz
2025.10.16. 14:11
Ezek is érdekelhetik