Justin Timberlake miatt egyből elmúlt LeBronék rossz kedve

Vágólapra másolva!
2013.12.12. 17:32
null
Mario Chalmers, Dwyane Wade, Justin Timberlake és LeBron James (Fotó: tmz.com)
Mint arról már beszámoltunk, a tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi két szezonját megnyerő Miami Heat sem tudta megtörni a liga éllovasának számító Indiana Pacers hazai veretlenségét.


Az együttes pocsék mezőnymutatóval (csupán a dobások 42.9 százalékból született pont, a hárompontos vonalon túlról pedig 4/21 volt csak a Heat produkciója) mindössze 84 egységig jutott, ezzel pedig nem volt sok esélye nyerni.

A találkozót a környéken koncertező Justin Timberlake is a helyszínen tekintette meg, majd a lefújás után nem sokkal összeállt a Heat sztárjaival egy közös fotóra is, amelyen a Miami játékosain már nyoma sem volt a vereségnek.

„Nehéz idegenbeli vereség volt, de utána nagyszerű meglepetés ért. Együtt lógtam az emberrel, magával, JT-vel, ő az én emberem” – írta nem sokkal később Wade.
Legfrissebb hírek

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
2025.10.24. 08:33

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
2025.10.21. 16:52

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

LeBron James megtette a hatalmas bejelentést – a konyakhoz van köze, nem a pályafutásához

Amerikai sportok
2025.10.07. 18:24

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21
Ezek is érdekelhetik