Messi kis híján a Real, Chelsea, Bayern hármas egyikéhez került?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.06. 14:35
null
Messi Chelsea-mezben? Nehéz feldolgozni ezt a képet (Fotó: dailymail.co.uk)
A Mundo Deportivo értesülései szerint az Adidas a nyáron felajánlotta a Chelsea-nek, a Bayern Münchennek, sőt, a Barcelona ősi riválisának, a Real Madridnak is, hogy kifizeti Lionel Messi 250 millió eurós kivásárlási árának a felét.

Az elképesztő transzfer kitervelésének hátterében a pletykák szerint az állt, hogy az Adidas már évek óta szeretné megszerezni az argentint a mezreklámjaiba, de egyelőre ezt nem tudja megtenni, mivel a barcelonai csapat a Nike-val áll szerződésben.

A tervek szerint így tehát a három Adidas által szponzorált együttes – a Chelsea, a Bayern München és a Real Madrid – valamelyikébe került volna az argentin.

Mourinho miatt nem költözött Londonba az argentin? (Fotó: Action Images)
Mourinho miatt nem költözött Londonba az argentin? (Fotó: Action Images)

A legesélyesebbek Messi megszerzésére a londoniak voltak, de mivel az argentin nem épp a legjobb kapcsolatot ápolja José Mourinhóval, közölte, hogy semmiképp sem akar a „kékekhez" igazolni. Ezen felül állítólag az is problémát okozott volna a Chelsea-nek, hogy előteremtse a 13 éves kora óta Barcelonában futballozó játékos kivásárlási árának másik felét.

Guardiola és Messi Münchenben dolgozhattak volna együtt (Fotó: Reuters)
Guardiola és Messi Münchenben dolgozhattak volna együtt (Fotó: Reuters)

A másik lehetőség a Bayern München lett volna. A hírek szerint az Adidas ezt a lehetőséget preferálta, hiszen így a Bundesliga mérkőzései iránt is többen érdeklődtek volna, és természetesen a Bayern-mezekből is fogyott volna bőven a transzfer után. A probléma itt is hasonló volt, mint a Chelsea esetében, hiszen az elválás óta nem épp baráti kapcsolatot ápol Pep Guardiolával a játékos.

Messi és CR egy csapatban? (Fotó: Reuters)
Messi és CR egy csapatban? (Fotó: Reuters)

Az utolsó, és talán a legmeglepőbb lehetőséget a Real Madrid kínálta. A pénz itt természetesen nem jelentett volna akadályt, és Luís Figo 2000-es átigazolása után már meg sem lepődtünk volna, ha a blancók lenyúlják az ősi rivális katalánok legjobbját. Ennek ellenére mire a konkrét tárgyalásokhoz ért volna a két klub, a madridiak már mindenben megegyeztek Gareth Bale-lel, így tárgytalanná vált az egész ügy.

Természetesen ezeket a híreket egyelőre jobb, ha csak pletykaként kezeljük, de Gareth Bale majd' százmilliós átigazolása után már nem is tűnik olyan elképzelhetetlennek, hogy egy szponzori pénzekkel megtámogatott topcsapat egyszer csak lecsap a katalánok eddig érinthetetlennek hitt klasszisára.

Legfrissebb hírek

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
8 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
8 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
9 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.07. 10:51

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43
Ezek is érdekelhetik