Az Arsenal német sztárjai földre tettek egy Airbust

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.05. 20:29
null
Podolskiék jól szórakoztak angol csapattársaik landolásán(Forrás: metro.co.uk)
Az Arsenal három német válogatott kiválósága, Lukas Podolski, Per Mertesacker és Mesut Özil vett részt a klub mezszponzora által szervezett szimulációs repülőgép vezetésen, és a trió nem hozott szégyent hazájára, ellentétben a korábban bevetésre küldött angol hármassal, akiket bizony csúnyán lerepültek Özilék.


Alex Oxlade-Chamberlain, Carl Jenkinson és Kieran Gibbs még májusban próbálhatta ki, milyen a leszállópályára tenni egy Airbus A380-as utasszállító repülőgépet, most pedig Podolskiékon volt a sor, hogy a Fly Emirates légitársaság londoni szimulációs főhadiszállásán megmutassák tehetségüket a pilótafülkében.

A három német tapasztalatlansága ellenére meglepően precízen landolt a bestiával, így mindhárman kiérdemelték alkalmi mentoruk dicséretét, aki a legtehetségesebb pilótának a sérüléséből lassan teljesen felépülő Podolskit választotta.



Az angol–német párharc a légiósok 3–0-s elsöprő sikerével végződött, az angolok pedig reménykedhetnek, hogy a két nemzet novemberi barátságos (futball)mérkőzésén nem ismétlődik meg ez az eredmény.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
2025.10.02. 17:18

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:28

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Fanatikusként is támogatja csapatát a világbajnok Lukas Podolski

Minden más foci
2025.09.30. 11:43

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik