A kétgólos bilbaói győzelem után az Arsenal hazai pályán óriási esélyese volt a Pafosz ellen otthon gól nélküli döntetlent játszó Olympiakosz elleni meccsnek, pláne, hogy az ágyúsok legutóbbi 13 mérkőzésüket megnyerték az Emiratesben a BL csoportkörében/ligaszakaszában, ráadásul ezek közül tíz találkozón gólt sem kaptak. Mikel Arteta ugyan sérülés miatt Gabriel Jesusra, Kai Havertzre, Piero Hincapiera és Noni Maduekére sem számíthatott, ugyanakkor a görögöknél is több kulcsember sem volt bevethető, így például Rémy Cabella, Roman Jaremcsuk és Yusuf Yazici sem.
Az „ágyúsok” remekül kezdtek, nem is kellett sokat várni Gabriel Martinelli lehetőségére, de egy bal oldai beadás után melléfejelt. Nem kellett viszont sokat várni az Arsenal vezetésére, a 12. percben Viktor Gyökeres kapott remek indítást, s bár a kapufát találta el megpattanó lövése, a lecsorgót Martinelli a kapuba juttatta. A hazai vezetés után azonban José Luis Mendilibar csapatának is akadt nagy helyzete, de Daniel Podence löketét szögletre védte David Raya. Az Olympiakosz néhány lehetősége ellenére továbbra is az Arsenal volt fölényben. Ez nem változott a második játékrészben sem, de a görögök nagyon bátran játszottak, a játékrész derekán Chiquinho be is talált, de les miatt nem volt érvényes a gólja.
A hosszabbításban viszont lezárta a meccset a házigazda, Bukayo Saka a 92. percben alakította ki a 2–0-s végeredményt.
Noha a manchesterieket irányító Pep Guardiola Rajan Ait-Nurira, Rayan Cherkire, Abdukodir Huszanovra és Omar Marmusra sem számíthatott, nélkülük is favoritnak számított Monacóban, ugyanis a hercegségbeliektől is számos meghatározó játékos hiányzott, többek között Lukas Hradecky kapus, Paul Pogba, Denis Zakaria és Alekszandr Golovin sem állt Adi Hütter rendelkezésére, márpedig a Monacónak is javítania kellett az FC Bruges elleni 4–1-es vereség után.
A mérkőzés a várt forgatókönyvet hozta, a Manchester City rögtön magához ragadta a kezdeményezést, a 15. percben pedig Josko Gvardiol mesterien tálalt szabadrúgásból Erling Haaland elé, aki sorozatban nyolcadik meccsén volt eredményes. Igaz, a Monaco szinte azonnal egyenlíthetett volna, de ez „csak” két perccel később sikerült, amikor Jordan Teze átlövése kötött ki a jobb felsőben. A Monaco percei után viszont ismét a City akarata érvényesült, akadt is lehetősége az angoloknak, Phil Foden például kapufáig jutott, aztán Nico O'Riley lövését Philipp Köhnnek kellett bravúrral védenie. De az osztrák kapus a szünet előtti percekben tehetetlen volt, amikor O'Riley beadása után Haaland bólintott a jobb alsóba.
Egy kis stat: a norvég csatárnak ez volt az 52. gólja a sorozatban az első 50 meccsén, ez több, mint amennyit a Dinamo Zagreb, az Anderlecht, a Lille, az FC Bruges, a Celtic, a Galatasaray, a CSZKA Moszkva vagy a Panathinaikosz szerzett az első félszáz BL-találkozóján.
A második játékrész elején könnyedén egyenlítettek volna a hercegségbeliek, de a hosszún érkező Folarin Balogun nem találta el jól a labdát a bal oldali beadás után. A labdát a vendégek birtokolták többet, de a Monaco rendre megtalálta a manchesteri védelem mögötti üres területeket, és több veszélyes ellentámadást vezetett. A City fölénye inkább a helyzetek minőségében, mint mennyiségében mutatkozott meg, Tijjani Reijnders is kapufáig jutott.
A hajrá azonban tartogatott izgalmakat, ugyanis Nico González egy beadás után a labdát is eltalálta, de hozzáért Eric Dier fejéhez is, aminek az lett a vége, hogy hosszas videózás és közjáték után Jesús Gil Manzano játékvezető megadta a büntetőt, amelyet maga a sértett vágott Gianluigi Donnarumma kapujába.
A hosszabbításban próbálta megszerezni a győztes találatot a manchesteri csapat, de erre már nem maradt ideje, így Pep Guardioláék hiába vezettek kétszer is, be kell érniük egy ponttal. 2–2
Mindkét együttes első győzelmére hajtott azok után, hogy a Leverkusen 2–2-re végzett Dániában az FC Köbenhavnnal, míg a PSV 3–1-es vereséget szenvedett Eindhovenben a belga Union Saint-Gilloise ellen. A nyáron jelentős átalakulásokon áteső németek egyelőre nem tudtak kiegyensúlyozott az Erik ten Hagot váltó Kasper Hjulmand érkezése óta még veretlenek (négy meccsen két győzelem, két döntetlen a mérlegük). Egyik csapat sem tudott legerősebb keretével kiállni, a hazaiaktól Jonas Hoffman, Exequiel Palacios, Patrick Schick, Natan Tella és Martin Terrier, a vendégektől Sergino Dest, Ricardo Pepi, Alassane Pléa és Ruben van Bommel sem volt keretben.
Noha előzetesen a németek számítottak esélyesnek, a mérkőzést a PSV kezdte jobban, és egy jobb oldali beadás után Ivan Perisic fejese utat is talált a kapuba, de a vb-bronzérmes horvát centikkel lesen volt, így a videobíró érvénytelenítette a gólt. A vendégek lesről szerzett találata felpaprikázta a Leverkusent, amely ezután nagy nyomás alatt tartotta az Eindhoven kapuját, és rövid idő alatt többször próbára tette Matej Kovar kapust, igaz, a szünetig a nagyobb helyzetek a PSV előtt adódtak.
A gól nélküli első félidő után a második sem dúskált a helyzetekben, de bő egy óra játék után a Leverkusen mégis megszerezte a vezetést, vagy a PSV hozta össze azt a gyógyszergyáriaknak, amikor a védők bizonytalansága után lényegében letették Christian Kofane elé a labdát, a kameruni köszönte szépen, és tíz méterről nem rontotta el a ziccerét.
Nem kellett viszont sokat várni a válaszra, hét perccel később egy szépen kijátszott akciót Iszmael Szaibari fejezett be góllal. Az utolsó húsz percben valamivel közelebb állt a győzelemhez a Leverkusen, de a kapuk érintetlenek maradtak. 1–1
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ, szerdai mérkőzések
Arsenal (angol)–Olympiakosz (görög) 2–0 (Martinelli 12., Saka 90+2.)
Monaco (francia)–Manchester City (angol) 2–2 (Teze 18., Dier 90. – 11-esből, ill. Haaland 15., 44.)
Bayer Leverkusen (német)–PSV (holland) 1–1 (Kofane 65., ill. Szaibari 72.)
A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) 2–2 (Mikautadze 18., Veiga 90., ill. Gatti 49., Conceicao 56.)
Napoli (olasz)–Sporting CP (portugál) 2–1 (Höjlund 36., 79. ill. Luis Suárez 62. – 11-esből)
Borussia Dortmund (német)–Athletic Bilbao (spanyol) 4–1 (Svensson 28., Chukwuemeka 50., Guirassy 82., Brandt 90+1., ill. Guruzeta 61.)
Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 1–2 (Ferran Torres 19., ill. Mayulu 38., G. Ramos 90.)
Union Saint-Gilloise (belga)–Newcastle United (angol) 0–4 (Woltemade 17., Gordon 43., 64. — mindkettőt 11-esből, Barnes 80.)
Qarabag (azeri)–FC Köbenhavn (dán) 2–0 (Zoubir 28., Addai 83.)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) 3–0 (Lautaro Martínez 30., 65., Dumfries 34.)
Pafosz (ciprusi)–Bayern München (német) 1–5 (Orsic 45., ill. Kane 15., 35., R. Guerreiro 20., N. Jackson 31., Olise 68.)
Galatasaray (török)–Liverpool (angol) 1–0 (Osimhen 16. – 11-esből)
Chelsea (angol)–Benfica (portugál) 1–0 (Ríos 18. – öngól)
Kiállítva: Joao Pedro (90+6., Chelsea)
Atlético Madrid (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 5–1 (Raspadori 4., Le Normand 33., Griezmann 45+1., Simeone 70., J. Álvarez 82. – 11-esből, ill. Burkardt 57.)
Bodö/Glimt (norvég)–Tottenham Hotspur (angol) 2–2 (Hauge 53., 66., ill. Van de Ven 68., Gundersen 89. – öngól)
Olympique Marseille (francia)–Ajax (holland) 4–0 (Paixao 6., 11., Greenwood 26., Aubameyang 52.)
Kajrat Almati (kazah)–Real Madrid (spanyol) 0–5 (K. Mbappé 25., 52., 74. – az elsőt 11-esből, Camavinga 83., Brahim Díaz 90+4.)
Atalanta (olasz)–FC Bruges (belga) 2–1 (Szamardzsics 74. – 11-esből, Pasalic 87., ill. Colisz 38.)
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. Bayern München | 2 | 2 | – | – | 8–2 | +6 | 6 |
2. Real Madrid | 2 | 2 | – | – | 7–1 | +6 | 6 |
3. Paris SG | 2 | 2 | – | – | 6–1 | +5 | 6 |
4. Internazionale | 2 | 2 | – | – | 5–0 | +5 | 6 |
5. Arsenal | 2 | 2 | – | – | 4–0 | +4 | 6 |
6. Qarabag | 2 | 2 | – | – | 5–2 | +3 | 6 |
7. Borussia Dortmund | 2 | 1 | 1 | – | 8–5 | +3 | 4 |
8. Manchester City | 2 | 1 | 1 | – | 4–2 | +2 | 4 |
9. Tottenham | 2 | 1 | 1 | – | 3–2 | +1 | 4 |
10. Atlético Madrid | 2 | 1 | – | 1 | 7–4 | +3 | 3 |
11. Newcastle United | 2 | 1 | – | 1 | 5–2 | +3 | 3 |
12. Marseille | 2 | 1 | – | 1 | 5–2 | +3 | 3 |
13. FC Bruges | 2 | 1 | – | 1 | 5–3 | +2 | 3 |
14. Sporting | 2 | 1 | – | 1 | 5–3 | +2 | 3 |
15. Eintracht Frankfurt | 2 | 1 | – | 1 | 6–6 | 0 | 3 |
16. Barcelona | 2 | 1 | – | 1 | 3–3 | 0 | 3 |
17. Liverpool | 2 | 1 | – | 1 | 3–3 | 0 | 3 |
18. Chelsea | 2 | 1 | – | 1 | 2–3 | –1 | 3 |
19. Napoli | 2 | 1 | – | 1 | 2–3 | –1 | 3 |
20. Royale Union Saint-Gilloise | 2 | 1 | – | 1 | 3–5 | –2 | 3 |
21. Galatasaray | 2 | 1 | – | 1 | 2–5 | –3 | 3 |
22. Atalanta | 2 | 1 | – | 1 | 2–5 | –3 | 3 |
23. Juventus | 2 | – | 2 | – | 6–6 | 0 | 2 |
24. Bodö/Glimt | 2 | – | 2 | – | 4–4 | 0 | 2 |
25. Bayer Leverkusen | 2 | – | 2 | – | 3–3 | 0 | 2 |
26. Villarreal | 2 | – | 1 | 1 | 2–3 | –1 | 1 |
27. PSV Eindhoven | 2 | – | 1 | 1 | 2–4 | –2 | 1 |
28. Köbenhavn | 2 | – | 1 | 1 | 2–4 | –2 | 1 |
29. Olympiakosz Pireusz | 2 | – | 1 | 1 | 0–2 | –2 | 1 |
30. Monaco | 2 | – | 1 | 1 | 3–6 | –3 | 1 |
31. Slavia Praha | 2 | – | 1 | 1 | 2–5 | –3 | 1 |
32. Pafosz | 2 | – | 1 | 1 | 1–5 | –4 | 1 |
33. Benfica | 2 | – | – | 2 | 2–4 | –2 | 0 |
34. Athletic Bilbao | 2 | – | – | 2 | 1–6 | –5 | 0 |
35. Ajax | 2 | – | – | 2 | 0–6 | –6 | 0 |
36. Kajrat Almati | 2 | – | – | 2 | 1–9 | –8 | 0 |