Özil az Arsenal sztárja, de a barátnője Chelsea-kedvelő – képek

Vágólapra másolva!
2013.09.06. 13:48
null
Özil már új csapata mezében (forrás: Daily Mail)
Mesut Özil már nagyon várja, hogy bemutatkozhasson új csapatában, az Arsenalban, popsztár barátnője, Mandy Capristo pedig lakást keres maguknak Londonban.

 

Úgy tűnik, három helyet is kinézett már Mandy a fővárosban, és egyikben sincs kevesebb hat szobánál, a bérlemények havi díja pedig 6500 font. Egy gond maradt csak, méghozzá az, hogy az egyik – nyilván a leginkább kívánt – lakás London Chelsea városrészében található.

A minden kákán csomót kereső újságok ezt persze úgy tálalták, hogy az Arsenal-drukkerek majd szúrós szemmel néznek ezért Özilre. Nehogy már!

Azoknak, persze, akik ismerik az Arsenal pályájának környékét, nem túlságosan meglepő a hölgy döntése, hiszen a pénzes emberek leginkább (többek között) Chelsea-ben laknak. Az Arsenal edzőközpontja még messzebb van a jómódú városrésztől, de ha ezt sem tudja Özil megoldani, akkor semmit. Jó hír, hogy ha meccsnapon nehezen haladna a forgalomban, akkor közvetlen metróvonallal közelítheti meg az Emiratest...

Délen Chelsea, a lakás környéke, északkeleten az edzőközpont, a kettő között pedig az Emirates (forrás: Daily Mail)
Délen Chelsea, a lakás környéke, északkeleten az edzőközpont, a kettő között pedig az Emirates (forrás: Daily Mail)

Az angol lapok most mindenesetre azt várják, hogy Mesut babája igazi celebbé válik, és Coleen Rooney, Abbey Crouch vagy éppen Victoria Beckham nyomdokába lép. Ha elnézzük, hogy milyen képek jelennek meg a lányról, ez egyáltalán nem kósza remény.

Mandy Capristo és Mesut Özil (forrás: Daily Mail)
Mandy Capristo és Mesut Özil (forrás: Daily Mail)
Mandy Capristo és Mesut Özil (forrás: Daily Mail)
Mandy Capristo és Mesut Özil (forrás: Daily Mail)

 

 

Legfrissebb hírek

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

La Liga: többszörös nemi erőszakkal vádolt játékost igazolt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 19:08

Gyökerest lecserélték, az Arsenal kikapott a Villarrealtól

Angol labdarúgás
2025.08.06. 20:57

Az Arsenal korábbi szűrőjével erősíthet a Villarreal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.03. 10:43
Ezek is érdekelhetik