Rihanna fekete bőrruciban őrjítette meg a Sahtar-fanokat - képek, videó!

Vágólapra másolva!
2011.05.17. 15:52
Címkék
Bár alapításának 75. évfordulójára csak egy hét múlva kerül sor, az ukrán labdarúgó-bajnokságban szereplő Sahtar Doneck óriási buli keretén belül már megünnepelte a jelentős eseményt – többek között a gyönyörű énekesnő, Rihanna fellépésével.

A 23 éves barbadosi szépség fekete bőrruhában vadította meg a 2009 augusztusában átadott rendkívül modern Donbasz Aréna valamivel több mint 51 ezer Sahtar-fanatikusát, így gyakorlatilag a klub fekete-narancssárga színösszeállítását is hozta kis jó indulattal vörösre festett hajával.

A látványos show-val, többek között tűzijátékkal is tarkított esemény Rihanna tetszését is kiváltotta, elmondása szerint nagyszerű volt a közönség, és reményei szerint hamarosan visszatér még, de megszólalt az eseményen a kijevi születésű amerikai modell-színésznő Milla Jovovich („Büszke vagyok arra, hogy itt lehetek veletek, és egy ilyen nagyszerű klub születésnapját ünnepelve” – mondta oroszul) és Viktor Janukovics államfő is, aki üdvözölte a klub Bajnokok Ligája-menetelését – mint ismeretes, a donecki együttest a negyeddöntőben a finalista Barcelona állította meg.

Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
Fotó: Daily Mail
RIHANNA FELVILLANYOZTA A KÖZÖNSÉGET
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
1 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
1 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
1 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
1 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
1 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
1 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik