Prost mint Button, Senna és a Vettel-pech

Az előző két esztendő nagy McLaren-párosa ekkor már nem egymás oldalán, hanem tényleg minden szempontból egymás ellen küzdött, de a wokingi gárda dominanciája ettől még nem változott: amikor 1990. június 24-én az idény hatodik versenyére került sor, az összetett első két helyén biztosan trónolt Ayrton Senna és Gerhard Berger. Az osztrák mögött a harmadik pedig elődje, a brazil klasszis örökös nagy riválisa, Alain Prost volt, immár egy Ferrariban – de eléggé lemaradva.

Először azonban röviden térjünk ki a szombat délelőtti edzésre, amikor még nem ők szolgáltatták a fő attrakciót, hanem az egyik kiscsapat két pilótája. Előbb a későbbi csapattulajdonos, Szuzuki Aguri csapta oda a kocsiját (nem Suzuki volt...), majd a Lola-Lamborghini másik járgányával Éric Bernard is hasonlóan járt. (A franciát nem kő-, hanem gumifal fogta fel, s eleve kisebb sebességgel ment neki – ám nagy baja senkinek sem lett, mindketten ott lehettek a többiekkel a továbbiakban is.)

A meglepetést nem az ő esetük okozta, hanem hogy Berger került a pole pozícióba – míg a világbajnok Prost csak 13. lett. Vajon szerencsét hozott-e neki másnap ez az amúgy roppant lehangoló szám?

A napsütéses időben Bergert rögtön lehagyta a mögüle rajtoló Senna, de a legjobban a második kockából induló Riccardo Patrese lőtt ki a Willams-Renault-jával. A veterán olasz azonban nem sokáig bírhatott a két McLaren-Hondával, és a második kör elején a dél-amerikai lehagyta őt, magával „húzva" társát is. Aztán az osztrákkal együtt fokozatosan elléptek a többiektől.

Hátrébb a Benettonhoz ebben a szezonban érkező háromszoros világbajnok Nelson Piquet kapaszkodott fel harmadiknak, míg Prost sorban „darálta le" a középmezőny tagjait. Berger győzelmi reményei akkor szenvedtek súlyos csapást, amikor már a 13. körben új gumikért kellett kiállnia – Piquet ugrott előre másodiknak, de szorosan a nyomában loholt a ferraris Nigel Mansell, aki hamarosan meg is előzte.

A 14. körben Prost már hatodik volt, s a leggyorsabb kört is megfutotta a maranellóiak másik autójával. Aztán szép sorjában otthagyta a Williamseket (Thierry Boutsent és Patresét), majd Piquet-et, végül, amikor már csak 15 kör volt hátra, Mansellt is.

Egyedül Senna maradt előtte, aki kockáztatott, mert lassú defektes hátsó kerekével nem ment ki a boxba, hátha kibírja a célig. Az elképzelése azonban nem jött be: a 60. körben az 1-es rajtszámmal száguldó francia otthagyta, neki magának pedig kicsit később, hat fordulóval a vége előtt cafatokra szakadt abronccsal kellett félrehúzódnia – éppen a tortafelvágós, jubileumi 100. nagydíján...

Az igazi harc az „ezüstéremért" alakult ki: Mansell üldözte Bergert, majd egy legendás manőverrel a szupergyors Peraltada-kanyarban kívülről ment el a mclarenes mellett. Volt, aki bátornak, más öngyilkosnak minősítette a bajuszos brit vállalkozását, ami viszont tény: sikeres volt, így a Ferrari-csapat majdnem két év után ismét kettős győzelmet aratott.

A további pontszerző helyeken Alessandro Nannini (Benetton-Ford) – aki négy hónappal később egy helikopterbalesetben a rotor által levágott egyik alkarját ideiglenesen (visszavarrták), a további F1-es karrierjét ugyanakkor véglegesen elvesztette –, illetve Boutsen és Piquet zárt, míg a feltörekvő ifjú csillag, a tyrrelles Jean Alesi pár másodperccel lemaradt erről.

Nem túl erős párhuzam, de mégis létezik, ami a legutóbbi, kanadai futam és a 21 esztendővel ezelőtti Mexikói GP között állítható. Akkor Prost a 13. helyről kapaszkodott fel az élre, míg két hete Jenson Button egy ideig egészen a mezőny végén haladt az eső miatt őrült(en hosszú) viadal során, s onnan tört legelölre (a McLaren tehát ezúttal nyertesként jött ki egy ilyen helyzetből, nem fordítva, mint annak idején).

A másik hasonló vonás, hogy Sennának is a hajrában kellett lemondania a nagyon sokáig biztosan kézben tartott elsőségről, Montrealban pedig Sebastian Vettel járt így a Red Bull-lal. Igaz, az ifjú német saját hibájából csúszott meg a legvégén, míg a brazillal a defekt tolt ki, ráadásul teljesen le is nullázta aznapra, miközben mai „utódja" a második pozíciót azért nem engedte veszni.

Egyébként a történtek idején mindketten egyszeres vb-győztesek voltak, és egyaránt éllovasok az aktuális idényben. A szezon végén Senna újra diadalmaskodott – és nagyon úgy fest, hogy Vettel sem adja majd alább.