Pacheta lett a Huesca új vezetőedzője (Fotó: sdhuesca.es)

 

Az újonc együttes hivatalos honlapján közölte, hogy egy idény végéig szóló megállapodást kötött az 52 éves szakemberrel.

Pacheta 15 évig volt profi labdarúgó, a spanyol élvonalban csaknem kétszáz alkalommal, a másodosztályban pedig több mint száz mérkőzésen lépett pályára. Edzőként több spanyol gárda (Real Oviedo, FC Cartagena, Hércules, Elche) mellett dolgozott Lengyelországban (Korona Kielce) és Thaiföldön (Ratchaburi FC) is.

Az Huesca hétfő 2–0-s hazai vereséget szenvedett a Real Betistől, és a vezetőség másnap menesztette Miguel Ángel Sánchezt, ismertebb nevén Michelt.

Az újonc eddigi 18 bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg – december közepén az Alavést győzte le otthon 1–0-ra –, és kilenc döntetlen mellett nyolcszor kikapott. A legutóbbi hat fordulóban egy pontot szerzett, 12 pontjával pedig utolsó helyen áll a tabellán.