Barcelona: Nagy lehetőséget szalasztottunk el – Koeman

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 11:46
null
Ronald Koeman érthetően csalódott volt a Granada elleni vereség után (Fotó: AFP, archív)
Az FC Barcelona csütörtökön a spanyol bajnoki tabella élére állhatott volna, ám a Camp Nouban 2–1-es vereséget szenvedett a Granadától a spanyol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, így maradt a harmadik helyen. A mérkőzés után több hazai játékos és Ronald Koeman vezetőedző is csalódottan nyilatkozott.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a spanyol bajnokság 2020–2021-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A második félidőben a védelemben voltak problémáink, a koncentrációnk nem volt jó. Sok helyzetet kialakítottunk az egy-nullás vezetésnél, de nem tudtunk figyelmesek maradni. Ezért veszítettük el a találkozót, amit el kell fogadnunk, de csalódottak vagyunk, hiszen nagy lehetőséget szalasztottunk el” – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Ronald Koeman. A tréner továbbá elmondta, hogy a bajnoki címhez mind az öt hátralevő mérkőzésüket meg kell nyerniük.

A holland szakember beszélt a kiállításáról is. „Nem sértettem meg a negyedik játékvezetőt, holott Carlos Naval állítása szerint ez történt. Úgy érzem, inkább csak a figyelem középpontjába akart kerülni. Mondtam valamit tiszteletteljesen, de ő erre nem a legszebben válaszolt.”

A játékosok közül Frenkie de Jong is csalódottan nyilatkozott. A holland elmondta, hogy nagyon szomorúak, de a lényeg, hogy talpra álljanak és a végsőkig küzdjenek. Jordi Alba is hasonlóan vélekedett, hozzátéve, hogy hatalmas lehetőség volt a csütörtöki meccs arra, hogy jó pozícióba kerüljön a csapat az utolsó mérkőzésekre.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ
FC Barcelona–Granada 1–2 (1–0)
Barcelona,Camp Nou,zárt kapuk mögött. Vezette:Fuertes
Barcelona:
Ter Stegen – Mingueza (O. Dembélé, 72.), Piqué, Umtiti – Busquets (Trincao, 81.) – Sergi Roberto, Moriba (Pedri, 72.), F. de Jong, Jordi Alba – Messi, Griezmann.Vezetőedző:Ronald Koeman
Granada:Aarón – Foulquier, Víctor Díaz, Nehuén Pérez, Germán, Quini – Eteki (Gonalons, 61.), Y. Herrera – Machís (Marín, 76.), Luis Suárez (Vico, 88.) – Soldado (J. Molina, 61.).Vezetőedző:Diego Martínez
Gólszerző:Messi (23.), ill. Machís (63.), J. Molina (79.)

A NÉGY BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ MENETRENDJE
Atlético Madrid (73 pont) Real Madrid (71 pont) FC Barcelona (71 pont) Sevilla (70 pont)
34. forduló Elche (i) Osasuna (o) Valencia (i) Athletic Bilbao (o)
35. forduló Barcelona (i) Sevilla (o) Atlético Madrid (o) Real Madrid (i)
36. forduló Real Sociedad (o) Granada (i) Levante (i) Valencia (o)
37. forduló Osasuna (o) Athletic Bilbao (i) Celta Vigo (o) Villarreal (i)
38. forduló Valladolid (i) Villarreal (o) Eibar (i) Alavés (o)
AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 33 22 7 4 60–22 +38 73
2. Real Madrid 33 21 8 4 56–24 +32 71
3. FC Barcelona
33
22
5
6
77–31
+4671
4. Sevilla 33 22 4 7 49–26 +23 70
5. Real Sociedad 33 14 11 8 51–34 +17 53
6. Betis 33 14 8 11 42–45 –3 50
7. Villarreal 33 12 13 8 50–38 +12 49
8. Granada 33 13 6 14 43–54 –11 45
9. Athletic Bilbao 33 10 12 11 43–36 +7 42
10. Celta Vigo 33 10 11 12 44–51 –7 41
11. Osasuna 33 10 10 13 31–39 –8 40
12. Levante 33 9 11 13 38–46 –8 38
13. Cádiz 33 9 10 14 28–49 –21 37
14. Valencia 33 8 12 13 41–48 –7 36
15. Getafe 33 8 10 15 26–39 –13 34
16. Deportivo Alavés 33 7 10 16 28–49 –21 31
17. Valladolid 33 5 15 13 31–45 –14 30
18. Elche 33 6 12 15 29–49 –20 30
19. Huesca 33 5 12 16 31–50 –19 27
20. Eibar 33 4 11 18 23–46 –23 23

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik