A harmadik vonaltól a La Ligáig – a Barca- és Real-verő Cádiz tündérmeséje

Július 12-én olyan népünnepély tört ki Cádizban, mintha nem lenne koronavírus-járvány, és nem éppen Spanyolországban aratott volna két kézzel a halál a pandémia alatt.

Fiatalok tömege lepte el az utcákat, miután a Zaragoza kikapott az Ovidedótól, így bár egy nappal korábban a Cádiz CF nem tudta kiharcolni a pályán a feljutást a Fuenlabrada ellen, a zaragozaiak kikaparták neki a gesztenyét. Azaz, a dél-spanyolországi futballklub 14 év után – történetében hatodszor – feljutott az élvonalba. Az utcára vonuló szurkolók pedig – akik többségének a korából fakadóan emléke sem lehetett a legutóbbi La Liga-szereplésről – úgy ünnepeltek, mintha nem lenne holnap.

Ez mindent elmond az andalúziaiak még spanyol mértékkel mérve is szenvedélyes természetéről, már-már dél-amerikai vérmérsékletéről, vehemenciájáról. Bár az országban itt az egyik legmagasabb a munkanélküliek aránya, a flamenco szülőhazájában, a Los Cadizfornia nevű fesztivál városában az állandó napsütés derűt hoz, akárcsak a futball, amely az identitás része, életforma, már-már vallás.

Ugyan nem kezdődött hasonló ünnepség szombat este, amikor a Cádiz 2–1-re legyőzte az FC Barcelonát, ám mivel története során harmadszor sikerült, túlzás nélkül történelmivé vált a siker.

Hullámvasutas évek

Sokkal többször nem is lehetett esélye rá, mert hiába számít tradicionálisnak az 1910-ben alapított klub, hosszú története során többnyire az osztályok között ingázott. Az 1940-es évek világháború és gazdasági nehézségek sújtotta időszakában még az a csúfság is megesett, hogy kipottyant a harmadosztályból, regionális bajnokságban kellett szerepelnie.

Az első osztályba – a mostani feljutásnál is sokkal nagyobb népünnepélyt kiváltva – először 1977-ben került egy olyan edzővel, Enrique Mateosszal, aki trénerként még tapasztalatlannak számított, és akit egy spanyol sportújságíró javasolt a posztra. Az andalúziaiak az első három nekifutásra csak egy-egy idényre tudták kivívni élvonalbeli tagságot, 1978-ban, 1982-ben és 1984-ben is rögtön visszazuhantak a második vonalba.

Az aranykort, a folyamatos élvonalbeli tagságot az 1985-tól 1993-ig tartó időszak jelentette. Nem függetlenül attól, hogy 1982-től 1991-ig – egy év megszakítással – itt játszott Jorge González. A tehetségében a legnagyobbakhoz mérhető salvadori játékost nemes egyszerűséggel Mágicónak becézték, a klub történetének legjobb és talán legnépszerűbb labdarúgója, a napokban külön portréban idézzük fel kissé elfeledett alakját.

A Cádiz az 1989–90-es idényben a legnagyobb eredményét produkálva a Király-kupa elődöntőjébe jutott, a Real Madrid állta útját, míg a legjobb bajnoki eredménye 1988-ból a 12. hely. Ami a bennmaradást illeti, többször is rezgett a léc, 1991-ben például a korábbi újpesti kapus, Szendrei József tizenegyesvédései is kellettek a Málaga ellen, ám 1993-ben nem kerülhették el a kiesést. Az azt követő 27 évben többet töltöttek a harmadik vonalnak megfelelő Segunda B-ben, mint a fölötte lévő két osztályban, ám 2005 után ismét sikerült visszakapaszkodni a La Ligába.

Álomszerű teljesítmény

S ha minden úgy folytatódik, ahogy eddig történt, akkor a mostani nem átszállójegy lesz. Jelenleg 12 meccsen öt győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel nemzetközi kupaszereplést érő helyen, az 5. pozícióban állnak, igazolva az idény eleji várakozásokat, miszerint a feljutók közül (Huesca és Elche) a másodosztály másodikjaként kvalifikáló Cádiz teljesíthet a legjobban.

Még az idény felénél sem tartunk, de a Cádiz már megismételte a bravúrt, amelyre csak ő volt képes (1981–82-es szezon) a spanyol élvonalban: egyazon évadon belül legyőzte azt a három történelmi csapatot – a Real Madridot, az FC Barcelonát és az Athletic Bilbaót –, amely még sosem búcsúzott az első osztálytól. Az FC Barcelona elleni sikere után joggal neveztük óriásölőnek a kis klubot. A Cádiz egyik nagy fegyverének a 2012-ben Eb-győztes, ám már 35 éves Álvaro Negredo számít, aki a Huesca ellen második fordulós siker alkalmával négy év után talált be először a La Ligában, míg a kapus, Alberto Cifuentes a sorozat második legidősebb debütánsa lett 41 évesen és 114 naposan…

Míg a Cádiz a Real Madrid elleni 1–0-s győzelemmel megszakította a királyiak 15 meccses bajnoki veretlenségi sorozatát, az FC Barcelona elleni diadallal 151 nap után nyert újra otthonában. Plusz csaknem harminc évvel ezelőtti mámoros sikert idézett meg: a Barca 1991-ben a bajnoki címet bebiztosítani érkezett a Ramón de Carranza Stadionba, a tréner, Ronald Koeman még játékosként szerepelt a gránátvörös-kékeknél. Ehhez képest az idény végén majdnem kieső kiscsapat 4–0-s vereséget mért a többek között Andoni Zubizarretával és Michael Laudruppal felálló, Johan Cruyff-dirigálta álomcsapat ellen.

Nem baj, ha az ellenfélnél van a labda

A mostani bajnoki sikert úgy hozták össze, hogy csupán 18 (!) százalékban birtokolták a labdát. Bár ez az adat sokaknak meghökkentő, Álvaro Cervera, a csapatot négy év alatt a Segundo B-ből az első osztályba vezető tréner nem foglalkozik vele.

Pontosabban nagyon is: az Egyenlítői-Guineában született, Cádizban felnövő, játékosként a Valenciában is megforduló, négyszeres spanyol válogatott szakember tudatosan engedi át a teret az ellenfélnek. Mint vallja, az FC Barcelonának vagy a Real Madridnak vannak olyan remekül képzett, kivételes technikájú játékosai, akik élnek a lehetőséggel, ám a többi csapatot olykor zavarba hozhatja a folyamatos labdabirtoklás. Ő a maga részéről a jó védekezésre összpontosít, és a labdaszerzések utáni gyors támadásokra. Ez némi önkritika is részéről, hiszen elmondása szerint inkább a védekezés összeállítása a szakterülete, a támadás nagyobb kihívást okoz neki.

„A kézilabdában vagy a kosárlabdában a védekezés az alap, amivel nyerhetsz, a labdarúgásban viszont rossz szemmel néznek érte.” Mégsem enged a filozófiájából, a képességekhez alakítja a taktikát, inkább csináljanak keveset, de azt remekül. A zárkózott, kemény tréner arról is beszélt, egyetlen nyafogó játékos sem hatja meg, a szemében a csapat sikere mindenekfelett áll.

Cervera története egyébként nem indult könnyen, 2016-os érkezésekor első négy mérkőzésén két vereséget szenvedett, mint mondta, senki sem bízott benne. Korábban előfordult, hogy a Cádiz egy idényben három-négy edzőt fogyasztott el, ám az 55 éves tréner végül maradt. Rögvest feljutottak a második vonalba, amelyben előbb az ötödik (akkor hiába játszottak a feljutásért), majd a kilencedik, aztán a hetedik helyen zártak, míg az idén végre sikerült elérni a nagy célt. Álvaro Cervera a négy év alatt két osztályt lépett, és megtapasztalta a szurkolók kezdetben még hiányzó szeretetét: Cádizban az emberek felismerik az utcán a játékosokat, a stábtagokat, akik nem zárkóznak el, simán elbeszélgetnek velük. Hiába, a klubban büszkék arra, hogy a szurkolók a családjuk részeként kezelik a futballistákat.

A tréner elmondta, hisznek abban, hogy az idény végén sikerül az első osztályban maradni, és a következő kiírásban már az odaadó közönségük előtt élhetik át a mostanihoz hasonló, klubtörténet sikereket.

Jó úton haladnak felé.