A Real Madrid bejelentette Kerkez csapattársának szerződtetését – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.17. 12:26
null
Dean Huijsen a Real Madridban folytatja (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid szombaton hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az angol AFC Bournemouth spanyol válogatott középső védőjét, Dean Huijsent.

A madridi klub közleménye szerint a két klub mindenben megállapodott egymással, és a játékos 2030. június 30-ig ír alá a 15-szörös BEK/Bajnokok Ligája-győztes együtteshez. A szerződés az idény végén, június 1-jén lép életbe. 

A 20 éves Huijsen jelenleg az AFC Bournemouth játékosa – ahol egy csapatban szerepel Kerkez Milossal –, és olyan jó teljesítményt nyújtott hétről hétre, hogy már a spanyol válogatottban is bemutatkozhatott. A Bournemouth előtt egyébként a Juventusnál és a Románál is szerepelt.

Huijsen átigazolását a Real Madrid mellett a Bournemouth is megerősítette hivatalos honlapján. 

Mint pénteken már megírtuk, Huijsen idényenként 9 millió eurót keres majd az As szerint, ám az ötödik szezonban ez az összeg 11 millióra emelkedik. A világ legismertebb transzferguruja, Fabrizio Romano pedig arról írt, hogy a hátvédnek három angol klub is magasabb fizetést ígért, ám ő így is a Real Madridot választotta.

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 21:19

Huijsen állítólag már orvosin van a Real Madridnál, a fizetését is tudni véli a spanyol sajtó

Mindeközben a hírek szerint Xabi Alonso szeretné, ha egy középpályás is érkezne nyáron a királyi gárdához.

 

 

Legfrissebb hírek

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
21 perce

BL-legek: Julián Alvarez elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
6 órája

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
19 órája

Mbappé egymaga hármat, a Real Madrid öt gólt vágott a Kajrat Almatinak

Bajnokok Ligája
20 órája

Óriási a tumultus Almatiban, de nem csúszik a Real Madrid BL-meccse

Bajnokok Ligája
23 órája

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:09

Súlyos vereségük után BL-üzemmódban a királyiak

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:13

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:06
Ezek is érdekelhetik