Huijsen állítólag már orvosin van a Real Madridnál, a fizetését is tudni véli a spanyol sajtó

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.16. 21:19
null
Sajtóhírek szerint Dean Huijsen gyakorlatilag már a Real Madrid játékosa (Fotó: Getty Images)
Fabrizio Romano transzferguru szerint már mindenben megegyezett egymással minden fél, így Dean Huijsen már az orvosi vizsgálatokon vesz részt a Real Madridnál, amely kifizeti a védő 50 millió fontos kivásárlási árát az AFC Bournemouthnak. Mindeközben Xabi Alonso állítólag szeretné, ha egy középpályás is érkezne nyáron a királyi gárdához.

Mint beszámoltunk róla, csütörtökön már a két klub megegyezett egymással, s csak a Real Madridnak kellett minden részletet tisztáznia a spanyol válogatott játékossal. A hírek szerint pénteken erre is sor került, ennek értelmében Dean Huijsen ötéves szerződést köt a királyi gárdával, és idényenként 9 millió eurót keres majd, ám az ötödik szezonban ez az összeg 11 millióra emelkedik – írja a spanyol As.

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 13:21

Dean Huijsen aláírja szerződését új klubjánál – sajtóhír

Spanyolország lehet a következő állomás számára.

Fabrizio Romano transzferguru szerint a belső védő már az orvosi vizsgálatokon vesz részt Londonban, erről kora este posztolt a közösségi oldalán, s megerősítette, hogy a királyi gárda kifizeti az AFC Bournemouthnak a játékos 50 milliós fontos kivásárlási árát, méghozzá három részletben. Kerkez Milos klubja egyébként tavaly nyáron 15.2 millió euróért vette meg Huijsent a Juventustól.

Az átigazolási hírekre szakosodott szakember arról is írt, hogy a 20 éves hátvédnek három angol klub is magasabb fizetést ígért, ám ő így is a Real Madridot választotta. A klubokat nem nevezte meg Romano, de a BBC szerint az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool és a Newcastle United is szerződtetni akarta a futballistát, sőt, még a Bayern München is érdeklődött iránta.

Sajtóinformációk szerint jövő héten jelenthetik be a labdarúgó érkezését a Real Madridnál, amely megegyezett a Bournemouthszal, hogy hamarabb engedje el a játékost, aki így már részt vehet a klubvilágbajnokságon is. A spanyol gigász egyébként azt szeretné, hogy Trent Alexander-Arnold is ott legyen már a csapattal a klub-vb-n, de erről még zajlik az egyeztetés a Liverpoollal, hiszen a jobb oldali védő szerződése június 30-ig él az angol klubnál.

A Marca pedig arról számolt be pénteken, hogy Xabi Alonso egy középpályás szerződtetését is kéri. Állítólag három kiszemelt van, Exequiel Palacios (Bayer Leverkusen), Tijjani Reijnders (AC Milan) és Angelo Stiller (VfB Stuttgart), de még semmi sem dőlt el, és az is befolyásolhatja az ügyet, hogy Luka Modric marad-e még egy évet a blancóknál.

 

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
10 órája

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
14 órája

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
15 órája

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
21 órája

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
23 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06
Ezek is érdekelhetik