Az Espanyol megállította a menetelő Mallorcát, nem bírt egymással az Osasuna és a Getafe

Vágólapra másolva!
2024.10.05. 18:20
Győzött otthon az Espanyol (Fotó: Getty Images)
Az Espanyol hazai pályán 2–1-re meg verte a Mallorcát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 9. fordulójának szombati játéknapján.

A két gárda ellentétes formában érkezett a találkozóra, a Mallorca az utóbbi három meccsén győzni tudott, míg az Espanyol három meccse nyeretlen volt. A mérkőzésen azonban fordítva alakultak a szerepek, a barcelonai gárda az első félidőben sokkal magasabb színvonalon futballozott az ellenfelénél, így a szünetig vezetést is szerzett Marash Kumbulla góljával. A fordulás után továbbra is az Espanyol játéka volt magabiztosabb, a 47. percben Jofre bombájával sikerült megdupláznia előnyét. A folytatásban a vendégek szépíteni tudtak Antonio Raillo révén, ez azonban kevésnek bizonyult a pontszerzéshez.


Hiába birtokolta többet a labdát az Osasuna a Coliseumban, a nagyobb helyzeteket a Getafe dolgozta ki, s a 21. percben a vezetést is megszerezte, miután Sola beadását Bertug Ozgür Yildirim bólintotta az ötösről a jobb alsóba. A pamplonai együttes a folytatásban sem dolgozott ki óriási lehetőségeket, de ettől függetlenül talált egy gólt a második félidőben: a házi gólkirály Ante Budimir 13 méterről lőtt nagy erővel a kapu jobb oldalába. A mérkőzés hajrájában a győzelemért támadott az Osasuna, de Soria állta a sarat, míg az utolsó percben a Getafe is lezárhatta volna a meccset, de Carles Pérez átlövése nem találta el a kaput – maradt a döntetlen. 1–1

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Espanyol–Mallorca 2–1 (Kumbulla 18., Jofre 47., ill. Raillo 68.)
Getafe–Osasuna 1–1 (Yildirim 21., Budimir 60.)

KÉSŐBB
18.30: Las Palmas–Celta Vigo
18.30: Real Valladolid–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Villarreal (Tv: Spíler2)

Vasárnapi program
14.00: Girona–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
16.15: Alavés–Barcelona (Tv: Spíler2)
18.30: Sevilla–Real Betis (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották
Leganés–Valencia 0–0

   
A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Barcelona87125–9+1621
2. Real Madrid85317–6+1118
3. Villarreal852117–15+217
4. Atlético Madrid84412–4+816
5. Osasuna943213–14–115
6. Athletic Bilbao842212–8+414
7. Mallorca94239–8+114
8. Betis83328–7+112
9. Rayo Vallecano82429–8+110
10. Celta Vigo831415–15010
11. Alaves831411–12–110
12. Espanyol93159–13–410
13. Girona82339–11–29
14. Sevilla82338–10–29
15. Real Sociedad82246–7–18
15. Getafe91536–7–18
17. Leganes91535–9–48
18. Valencia91355–13–86
19. Valladolid81254–17–135
20. Las Palmas8359–16–73

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik