Wojciech Szczesny visszatért, a Barcelonában véd – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.10.02. 15:01
NurPhoto via AFPSzczesny a Barcelona játékosa lett (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona a hivatalos honlapján közölte, szerződtette a profi futballba visszatérő Wojciech Szczesnyt.


A 34 éves kapus szerződése az idény végéig szól, s Inaki Penával küzd majd meg a kezdőcsapatba kerülésért.


Mint ismeretes, a közelmúltban súlyos térdsérülést szenvedő Marc-André ter Stegen ebben az idényben már nem léphet pályára, s a katalán klub emiatt rövid távú megoldásokat keresett a kapusposztra. Noha a napokban – Keylor Navastól Loris Kariusig – számos jó nevű kapust összeboronáltak a gránátvörös-kékekkel, Joan Laportáék a 34 éves lengyel mellett tették le a garast. 

Wojciech Szczesny a nyáron bontotta fel 2025 nyaráig szóló szerződését a Juventusszal, majd augusztusban bejelentette visszavonulását.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
6 órája

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
19 órája

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:13

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:18

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:03
Ezek is érdekelhetik