Ronaldo megvált a Cruzeirótól és árulja a Valladolidot

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 12:56
Ronaldo eladta tulajdonrészét a Cruzeirónál, s hasonlóra készül a Valladolidnál is (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint szeretné eladni többségi tulajdonát a spanyol másodosztályban (La Liga 2) második, feljutást érő helyen álló Real Valladolidot vezető brazil Ronaldo, aki egy nappal korábban 109 millió euróért értékesítette a brazil Cruzeiróba fektetett 90 százalékos részesedését.

A 98-szoros brazil válogatott kiválóság 2011-es visszavonulása után sem szakadt el a labdarúgástól, s 2018 szeptemberében 30 millió euróért vette meg az akkor spanyol élvonalbeli Real Valladolid 51 százalékát és lett a klub többségi tulajdonosa. A Fenomén irányítása alatt viszont hullámzóan teljesített a csapat, ugyanis a 2020–2021-es évadban kiesett az első osztályból, s bár hamar visszajutott, a 2022–2023-as kiírás végeztével megint a másodosztályban találta magát.

A Valladolid szurkolói 2023 szeptemberében követelték, hogy Ronaldo távozzon a klub éléről, mert akkor a csapat öt forduló után a tabella végén kullogott, s az sem segítette a Fenomén megítélését, hogy megváltoztatta a klub címerét.

Időközben, 2021-ben Ronaldo 70 millió euróért vásárolt 90 százalékos tulajdonrészt első profi klubjában, a három évvel ezelőtt a brazil másodosztályban szerepelt Cruzeiróban, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a klub elkerülje az adósságai miatti csődöt. Ronaldo irányításával a Cruzeiro visszajutott az élvonalba, ugyanakkor a Valladolid szimpatizánsai úgy vélték, hogy brazíliai szerepvállalása miatt Ronaldo kevesebbet foglalkozik majd a spanyol csapattal – annak ellenére, hogy 2020 áprilisában 82 százalékra emelte többségi tulajdonát.

A Cruzeiro magyar idő szerint hétfő este bejelentette, hogy hetekig tartó tárgyalások után Ronaldo eladta 90 százalékos részesedését a BH áruházláncot is birtokló Pedro Lourenco vezette BPW Sportsnak, ugyanakkor a kétszeres világbajnok labdarúgó továbbra is a klub igazgatótanácsának tagja marad. A Cruzeiro közleménye nem tért ki rá, de a Marca úgy tudja, Ronaldo 109 millió eurót kapott részvényeiért.

A Cruzeiro adásvétele kapcsán tartott sajtótájékoztatón Ronaldo azt is tudatta, hogy szeretne megválni a spanyol másodosztályban feljutó helyen álló Valladolidnál lévő többségi tulajdonától is. 

„A Valladolid a következő” – fogalmazott sejtelmesen Ronaldo, majd a Marca részletezte, a brazil az elmúlt hónapokban többször is panaszt tett, mert a szurkolók folyamatosan támadják, zaklatják őt.

„Az igazság az, hogy a jelenlegi elnök és a szurkolók közötti távolság végtelen. Nincs harmónia. A címercsere egyértelmű példája annak, hogy a felek útjai teljesen eltérnek egymástól. Ez az elmúlt hónapokban is nyilvánvaló volt, indokolatlan támadások és pálya széli zaklatás. Most, a körülményeket ismerve már látható az út vége a horizonton. A feljutás növelné a Valladolid árát, de a klub vonzerejét is” – zárta cikkét a Marca.

 

Legfrissebb hírek

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Real Madrid: Mendy és Ceballos sem épül fel az Arsenal elleni BL-visszavágóra – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 13:35

A Real Valladolid fegyelmi eljárást indított összebalhézó játékosai miatt

Spanyol labdarúgás
2025.04.08. 16:27

„Fogalmuk sincs” – Gavi odaszúrt az őt kritizálóknak

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 15:11

Mbappé elárulta, miért a Real Madrid mellett döntött

Spanyol labdarúgás
2025.04.08. 14:46

Nikitscher kezdő volt, a Valladolid a Getafétől is kikapott, és szinte reménytelen helyzetbe került

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 20:30

Barrios a 93. percben nyerte meg a meccset az Atlético Madridnak a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 18:18
Ezek is érdekelhetik