Barcelona: jogi lépéseket indított klubja ellen a játékos

Vágólapra másolva!
2019.12.28. 09:10
null
Arturo Vidal szerint még több mint kétmillió euróval tartozik neki a Barca (Fotó: AFP)
Jogi lépéseket kezdeményezett saját klubja ellen Arturo Vidal, a Barcelona középpályása. A chilei labdarúgó úgy gondolja, a katalánok nem utalták át neki a megállapodásban foglalt megfelelő pénzösszeget.

Az ABC nevű spanyol napilap úgy tudja, Vidal 2.4 millió eurót kér számon a Barcán – a chilei szerint a kapott 1.7 helyett 4.1 millió eurónyi bónuszban kellett volna részesülnie az elmúlt idény kapcsán.

A katalánok mindeközben azt gondolják, hogy a klub számítása helyes, és egyáltalán nem tartoznak a játékosnak. Az ABC úgy tudja, a Barcelona szerint a chilei futballista csupán ürügyet próbál találni arra, hogy a télen távozhasson a csapattól.

Mint ismert, Vidal már korábban is panaszkodott amiatt, hogy nem játszik eleget a gránátvörös-kékeknél – nemrég az el Clásico előtt elviharzott az edzésről, miután kiderült, hogy nem kerül be a kezdő tizenegybe. A hírek szerint a korábbi Juventus-játékosnak az olasz Inter jelentheti a menekülőutat.

A 32 éves középpályás 2018 nyarán a Bayern Münchentől érkezett a Barcelonához, azóta 72 mérkőzésen 8 gólt és ugyanennyi gólpasszt jegyez.

Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
10 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
16 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.10.04. 23:00

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.10.04. 20:45

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 23:10

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01
Ezek is érdekelhetik