La Liga: megegyezett a Barca és a Real, ekkor pótolják az el Clásicót

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 17:11
null
Szinte biztos, hogy december 18-án pótolják a Barca–Real rangadót (Fotó: AFP, archív)
A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) versenybizottsága a két klub megegyezése folytán december 18-át (szerda) jelölte meg a Barcelona–Real Madrid rangadó új időpontjaként.

 

Mint ismert, az idény első el Clásicójára e hét végén, október 26-án került volna sor, ám a spanyol szövetség a katalóniai tüntetések miatt biztonsági okokból elhalasztotta a találkozót, és hétfő délelőtt 10 óráig adott arra időt a két klubnak, valamint a Spanyol Labdarúgóligának (LFP), hogy megegyezzen egymással a mérkőzés új időpontjáról.

A Barcelona és a Real Madrid hivatalos közleményében már múlt pénteken jelezte, hogy a december 18-i dátumot preferálja, és ezzel kapcsolatban a spanyol szövetségnek sem volt ellenvetése, a Liga azonban gazdasági szempontok és a televíziós jogok miatt azt szerette volna, ha a találkozót december 4-én vagy 7-én pótolják, így még az is lehet, hogy megtámadja az RFEF határozatát.

Százszázalékos bizonyossággal tehát még nem jelenthető ki, de nagyon úgy tűnik, hogy december 18-án, szerdán rendezik a Barcelona–Real Madrid rangadót a Camp Nouban.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
21 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik