NS: exkluzív interjú Messi felfedezőjével – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 23:52
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Sosem derül ki, mi lett volna Carles Rexach nélkül Lionel Messiből, ám az biztos, hogy ő fedezte fel a Barcelona számára – a lapunknak ezt a sztorit is felidézte, de beszélt a mai Barcáról, Griezmann esetleges szerződtetéséről, sőt egyik példaképéről, Puskás Ferencről is. Smahulya Ádám exkluzív interjúja
Sosem derül ki, mi lett volna Carles Rexach nélkül Lionel Messiből, ám az biztos, hogy ő fedezte fel a Barcelona számára – a lapunknak ezt a sztorit is felidézte, de beszélt a mai Barcáról, Griezmann esetleges szerződtetéséről, sőt egyik példaképéről, Puskás Ferencről is. Smahulya Ádám exkluzív interjúja

Pintér Attila igazi kupaspecialista, hiszen a Ferencváros játékosaként három kupadöntőben szerepelt, edzőként pedig a kedden a Debrecent kiejtő Puskás Akadémia az ötödik csapat, amelyet a fináléba vezetett. Somogyi Zsolt arra volt kíváncsi, miként él a szakember emlékeiben a nyolc kupacsata. Szerdán pedig az is kiderült, hogy az idei döntőben az Újpest lesz a Puskás Akadémia ellenfele

A hitről, a magyar bajnokságról, a mellőzésről és pályán kívüli életéről is beszélt lapunknak Enisz Bardi, az Újpest korábbi macedón középpályása, aki a La Ligában szereplő Levantéban is megállja a helyét. Az álmai bajnokságában szereplő futballistával Babják Bence beszélgetett

Várhidi Péter folyamatosan fiatalok között dolgozik, ezért odafigyel az egészségére, közben pedig azon gondolkodik, hogyan lehetne megerősíteni csapata, a Mosonmagyaróvár keretét. A hatvanéves szakembert Tősér Norbert kérdezte

Fiatal kora ellenére az egyik legtehetségesebb úszónk, Késely Ajna összeszedetten és higgadtan nyilatkozik, így áll a feladataihoz is, ezúttal ahhoz, hogy szép eredménnyel búcsúzzon az ifjúsági korosztálytól. Kovács Erika interjúja

Itt van Amerika, pontosabban a tengerentúli sportokkal foglalkozó mellékletünk.Megjött a váltás az MLB-be Japánból, úgyhogy Szuzuki Icsiro játékosszerelését öltönyre cserélheti;Hivatalosan még kétszeres Stanley-kupa-címvédő a Pittsburgh Penguins, de háromszoros már nem lesz: véget ért az aranykorszak?;Hétfőn lett volna 85 éves a háromszoros NFL-bajnok Johnny Unitas, aki az ikertornyok tragédiájának évfordulóján hunyt el

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
13 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik