Spanyol füttyszó – Iglói Nagy István publicisztikája

Vajon hányféle minőségében lehet kifütyülni egy futballistát? Bármilyen hihetetlen, van Spanyolországban egy játékos, aki ellen esetenként azért tüntetnek, mert a Barcelona mezét viseli, más alkalmakkor pedig a nemzeti válogatottbeli fellépése eredményezi a tiltakozást.
Gerard Piquéről van szó, aki még szerethető figura is lehetne, szép család, aranyos gyermekek, Shakira személyében világhíres énekesnő a párja, és bár vannak, akik vitatják, valójában futballtudása is tiszteletet érdemelne. S mégis, amikor kiteszi a lábát szűkebb hazájából, Barcelonából, szinte kötelezően jár neki a füttyszó, tombol a felé áradó gyűlölet. Az nagyjából érthető, hogy, mondjuk, Sevillában vagy Madridban inkább utálják a Barcelonát, semmint szeretik, s ebből adódóan tüntetnek a katalán gárda s mindenekelőtt annak kapitánya, Piqué ellen. De mi a baj vele, amikor a válogatott, a La Roja szolgálatában munkálkodik? Legutóbb az olaszok elleni világbajnoki selejtező alatt a Bernabéu Stadiont színültig megtöltő több mint 80 ezer szurkoló pfujolt Piqué minden labdaérintésénél, a tiltakozás intenzitása nem csökkent, az első perctől az utolsóig kitartott az erő, a védő nem tudott olyat cselekedni, amiért legalább egyszer csöndben maradt volna a publikum.

Az nyilvánvaló, hogy ezúttal nem barcelonai minőségében kapta meg a magáét, voltak ott más barcelonaiak is a válogatott színekben; Jordi Alba, Sergio Busquets minden inzultus nélkül tehette a dolgát, sőt, amikor Iniestát lecserélte Julen Lopetegui szövetségi kapitány, felállva tapsolt neki a Real Madrid stadionjának közönsége. Piquét most „politikailag” találták meg, ám ő is felelős az utálatért.
Ezen a ponton adódik a kérdés, mi lenne, ha a La Roja Barcelonában lépne fel, akkor is ilyen ellenséges fogadtatásban lenne része? Nos, a felvetés teljességgel értelmetlen. A spanyol válogatott legutóbb 1975. október 12-én játszott tétmeccset Barcelonában, ami – mint köztudomású – közigazgatásilag Spanyolország szerves része. Az a több mint negyven évvel ezelőtti összecsapás Európa-bajnoki selejtező volt az Espanyol stadionjában. A hazaiak Dániát verték meg 2–0-ra, a pályán ott volt többek között Vicente del Bosque, aki utóbb a válogatottal kapitányként is fényes sikereket ért el. Rendeztek később még néhány barátságos találkozót is a katalán városban, de 2004-ben a Peru elleni 2–1 jelentette a nemzeti csapat legutóbbi ottani megjelenését, az azóta eltelt 13 évben Barcelona környékére sem ment a selección.

Ismételjük meg az eddigi utolsó tétmérkőzés időpontját: 1975. október 12. Az ibériai félsziget történelmében csak kevésbé járatosak kedvéért nem árt felidézni, hogy nem egészen egy hónappal később hunyt el Franco tábornok, akinek politikai hitvallását enyhén szólva sem a katalánok feltétlen imádata hatotta át. Október 12. egyébként akkor és azóta is nemzeti ünnep Spanyolországban: Día de la Hispanidad, szabad fordításban, a spanyol nagyság ünnepe, a Hispániai Örökség Napja, 1492-ben Kolumbusz ekkor lépett a szárazföldre a Bahamákon, s vette kezdetét a hódítás. Azt talán mondani sem kell, hogy Katalóniában sohasem lelkesedtek ezért az ünnepért, nem kevesen vannak, akik katalánnak és nem spanyolnak tartják magukat, s nagy elánnal küzdenek a régió leválásáért, az önálló Katalónia megteremtéséért. Jelképes is lehet tehát, hogy a futballválogatott e kitüntetett napon, hetekkel egy erősen ellentmondásos korszak lezárása előtt vett búcsút Barcelonától. Bár a felszínen sokáig kínosan kerülték a témát, a nagy nyilvánosság előtt sem nagyon feszegették, hogy a katalán sportolók szerepelnek-e, s ha igen, milyen érzésekkel a spanyol válogatottakban. Ráadásul még az a vád sem hangozhatott el, hogy a nemzeti színek viselését csak érdekből vállalták, nem énekelték az ország himnuszát, talán nem véletlen, hogy Franco halála óta csak dallama van a nemzeti indulónak, szövege nincs…

S így jutottunk vissza Piquéhez, aki az utóbbi években mind lelkesebb és hangosabb harcosa lett a katalán függetlenedési törekvéseknek, emblematikus megtestesítője klubja, az FC Barcelona jelmondatában is használt katalán ideológiának: „Més que un club”, azaz „Több mint egy klub”. Ezt nemcsak szlogen szintjén hirdetik, hanem a politika szolgálatába is állítják. S folytak, folynak a véget nem érő viták, hogy egy büszke elszakadáspárti évek óta miért ölti magára a La Roja címeres mezét, s gyakran megkérdezik: miért érzi magát spanyolnak, amikor magasba kell emelni a világbajnoki trófeáét, s miért nem, amikor az első sorban vonul a függetlenedési népszavazást követelő demonstráción. Kényes kérdések, röviden nehezen megválaszolhatók, nem csoda, ha a Bernabéuban, az ősi rivális Real Madrid stadionjában tüntet a nép, hiszen ez a klub a Barcelona ellenpontjaként mindenkor a „spanyolság” egyik szimbóluma volt. Az elszánt hazafiak pedig füttyszóval mondanak véleményt Piquéről. Nem a labdarúgóról, hanem a „politikusról”. Nem jó, ha ez keveredik.
Természetesen akadnak olyanok, akik Barcelonát nem csupán jogilag, hanem érzelmileg is Spanyolországhoz tartozónak vélik, s mozgalmat indítottak azért, hogy a selección ismét megmutassa magát katalán földön. „Barcelona con la Selección” – ez a neve annak a polgári kezdeményezésnek, amelynek képviselői felvetették: a spanyol válogatott október 6-án esedékes Albánia elleni világbajnoki selejtezője Barcelonában legyen, s kérték a város vezetőit, hogy pályázzanak a rendezésre. Bár már az is figyelmeztető jel lehetett volna, hogy tavaly az Európa-bajnokságon játszott Olaszország–Spanyolország találkozó óriáskivetítőn történő közterületi sugárzását a város vezetői megtiltották, illetve az engedetleneket pénzbírsággal sújtották.

Hat nappal a Día de la Hispanidad előtt spanyol válogatott meccs Barcelonában? Esélytelen próbálkozás, nem is értek célt az ötletgazdák, a szövetség Alicantét jelölte házigazdának. Külön pikantériája az ügynek, hogy ezen a tétmérkőzésen várható Piqué búcsúja spanyol földön a nemzeti csapattól, hiszen korábban bejelentette, hogy a 2018-as oroszországi vb után már nem kívánja szolgálni a La Roját. Bizton állítható – ha Lopetegui kapitány bizalmat szavaz neki –, hogy Alicantéban sem marad csöndben a publikum egy-egy labdaérintésénél, mert bár a Valencia tartománybeli város nem Madrid, az Estadio José Rico Pérez pedig nem a Bernabéu, a spanyol emberek arrafelé is hangosan tudnak fütyülni.

A Spanyol Kupa döntőin, amelyek a Copa del Rey, azaz a Király-kupa nevet viselik, a Barca-hívek vehemensen tüntetnek a spanyol himnusz felhangzásakor, legutóbb a madridi Vicente Calderón Stadionban gyalázták a nemzeti dalt, tüntettek a király ellen, miközben az ellenfél, az Alavés szurkolói méltóságteljesen viselkedtek. Pedig az Alavés a baszk régió csapata, s tudvalévő, hogy a baszkok is legalább olyan büszkék az identitásukra, mint a katalánok…

Visszatérve a válogatotthoz: Julen Lopetegui baszk származású, de a kapitányt még sohasem lehetett hallani – nagy nyilvánosság előtt biztosan nem – baszk elszakadási törekvésekről értekezni. Ennek tükrében nem csoda, hogy kinevezése óta egyszer sem bántotta őt a publikum, még a királyi szentélyben, a Bernabéuban sem. Szövetségi kapitányként és nem politikusként tekintenek rá.
S végül ne feledkezzünk meg arról a pikáns témáról – bár a mai állás szerint ennek sok esélye nincs –, miszerint megkérdezték a Barcelona vezetőit, hogyan alakulna a csapat sorsa, ha Katalónia független állam lenne. A felvetés indokolt, abban az autonóm tartományban nehezen állna össze egy ütős sorozat. Joseph Maria Bartomeu elnök meglepő válasza így hangzott: „Természetesen a spanyol bajnokságban játszanánk, biztosan meghívnának”. Elképzelni is nehéz, hogy mit kapna a katalán Piqué, ha már spanyolként is ennyire utálják őt… S az is kérdéses, hogy ki küldene meghívót a Barcelonának?
Gerard Piquéről van szó, aki még szerethető figura is lehetne, szép család, aranyos gyermekek, Shakira személyében világhíres énekesnő a párja, és bár vannak, akik vitatják, valójában futballtudása is tiszteletet érdemelne. S mégis, amikor kiteszi a lábát szűkebb hazájából, Barcelonából, szinte kötelezően jár neki a füttyszó, tombol a felé áradó gyűlölet. Az nagyjából érthető, hogy, mondjuk, Sevillában vagy Madridban inkább utálják a Barcelonát, semmint szeretik, s ebből adódóan tüntetnek a katalán gárda s mindenekelőtt annak kapitánya, Piqué ellen. De mi a baj vele, amikor a válogatott, a La Roja szolgálatában munkálkodik? Legutóbb az olaszok elleni világbajnoki selejtező alatt a Bernabéu Stadiont színültig megtöltő több mint 80 ezer szurkoló pfujolt Piqué minden labdaérintésénél, a tiltakozás intenzitása nem csökkent, az első perctől az utolsóig kitartott az erő, a védő nem tudott olyat cselekedni, amiért legalább egyszer csöndben maradt volna a publikum.

Az nyilvánvaló, hogy ezúttal nem barcelonai minőségében kapta meg a magáét, voltak ott más barcelonaiak is a válogatott színekben; Jordi Alba, Sergio Busquets minden inzultus nélkül tehette a dolgát, sőt, amikor Iniestát lecserélte Julen Lopetegui szövetségi kapitány, felállva tapsolt neki a Real Madrid stadionjának közönsége. Piquét most „politikailag” találták meg, ám ő is felelős az utálatért.
Ezen a ponton adódik a kérdés, mi lenne, ha a La Roja Barcelonában lépne fel, akkor is ilyen ellenséges fogadtatásban lenne része? Nos, a felvetés teljességgel értelmetlen. A spanyol válogatott legutóbb 1975. október 12-én játszott tétmeccset Barcelonában, ami – mint köztudomású – közigazgatásilag Spanyolország szerves része. Az a több mint negyven évvel ezelőtti összecsapás Európa-bajnoki selejtező volt az Espanyol stadionjában. A hazaiak Dániát verték meg 2–0-ra, a pályán ott volt többek között Vicente del Bosque, aki utóbb a válogatottal kapitányként is fényes sikereket ért el. Rendeztek később még néhány barátságos találkozót is a katalán városban, de 2004-ben a Peru elleni 2–1 jelentette a nemzeti csapat legutóbbi ottani megjelenését, az azóta eltelt 13 évben Barcelona környékére sem ment a selección.

Ismételjük meg az eddigi utolsó tétmérkőzés időpontját: 1975. október 12. Az ibériai félsziget történelmében csak kevésbé járatosak kedvéért nem árt felidézni, hogy nem egészen egy hónappal később hunyt el Franco tábornok, akinek politikai hitvallását enyhén szólva sem a katalánok feltétlen imádata hatotta át. Október 12. egyébként akkor és azóta is nemzeti ünnep Spanyolországban: Día de la Hispanidad, szabad fordításban, a spanyol nagyság ünnepe, a Hispániai Örökség Napja, 1492-ben Kolumbusz ekkor lépett a szárazföldre a Bahamákon, s vette kezdetét a hódítás. Azt talán mondani sem kell, hogy Katalóniában sohasem lelkesedtek ezért az ünnepért, nem kevesen vannak, akik katalánnak és nem spanyolnak tartják magukat, s nagy elánnal küzdenek a régió leválásáért, az önálló Katalónia megteremtéséért. Jelképes is lehet tehát, hogy a futballválogatott e kitüntetett napon, hetekkel egy erősen ellentmondásos korszak lezárása előtt vett búcsút Barcelonától. Bár a felszínen sokáig kínosan kerülték a témát, a nagy nyilvánosság előtt sem nagyon feszegették, hogy a katalán sportolók szerepelnek-e, s ha igen, milyen érzésekkel a spanyol válogatottakban. Ráadásul még az a vád sem hangozhatott el, hogy a nemzeti színek viselését csak érdekből vállalták, nem énekelték az ország himnuszát, talán nem véletlen, hogy Franco halála óta csak dallama van a nemzeti indulónak, szövege nincs…

S így jutottunk vissza Piquéhez, aki az utóbbi években mind lelkesebb és hangosabb harcosa lett a katalán függetlenedési törekvéseknek, emblematikus megtestesítője klubja, az FC Barcelona jelmondatában is használt katalán ideológiának: „Més que un club”, azaz „Több mint egy klub”. Ezt nemcsak szlogen szintjén hirdetik, hanem a politika szolgálatába is állítják. S folytak, folynak a véget nem érő viták, hogy egy büszke elszakadáspárti évek óta miért ölti magára a La Roja címeres mezét, s gyakran megkérdezik: miért érzi magát spanyolnak, amikor magasba kell emelni a világbajnoki trófeáét, s miért nem, amikor az első sorban vonul a függetlenedési népszavazást követelő demonstráción. Kényes kérdések, röviden nehezen megválaszolhatók, nem csoda, ha a Bernabéuban, az ősi rivális Real Madrid stadionjában tüntet a nép, hiszen ez a klub a Barcelona ellenpontjaként mindenkor a „spanyolság” egyik szimbóluma volt. Az elszánt hazafiak pedig füttyszóval mondanak véleményt Piquéről. Nem a labdarúgóról, hanem a „politikusról”. Nem jó, ha ez keveredik.
Természetesen akadnak olyanok, akik Barcelonát nem csupán jogilag, hanem érzelmileg is Spanyolországhoz tartozónak vélik, s mozgalmat indítottak azért, hogy a selección ismét megmutassa magát katalán földön. „Barcelona con la Selección” – ez a neve annak a polgári kezdeményezésnek, amelynek képviselői felvetették: a spanyol válogatott október 6-án esedékes Albánia elleni világbajnoki selejtezője Barcelonában legyen, s kérték a város vezetőit, hogy pályázzanak a rendezésre. Bár már az is figyelmeztető jel lehetett volna, hogy tavaly az Európa-bajnokságon játszott Olaszország–Spanyolország találkozó óriáskivetítőn történő közterületi sugárzását a város vezetői megtiltották, illetve az engedetleneket pénzbírsággal sújtották.

Hat nappal a Día de la Hispanidad előtt spanyol válogatott meccs Barcelonában? Esélytelen próbálkozás, nem is értek célt az ötletgazdák, a szövetség Alicantét jelölte házigazdának. Külön pikantériája az ügynek, hogy ezen a tétmérkőzésen várható Piqué búcsúja spanyol földön a nemzeti csapattól, hiszen korábban bejelentette, hogy a 2018-as oroszországi vb után már nem kívánja szolgálni a La Roját. Bizton állítható – ha Lopetegui kapitány bizalmat szavaz neki –, hogy Alicantéban sem marad csöndben a publikum egy-egy labdaérintésénél, mert bár a Valencia tartománybeli város nem Madrid, az Estadio José Rico Pérez pedig nem a Bernabéu, a spanyol emberek arrafelé is hangosan tudnak fütyülni.

A Spanyol Kupa döntőin, amelyek a Copa del Rey, azaz a Király-kupa nevet viselik, a Barca-hívek vehemensen tüntetnek a spanyol himnusz felhangzásakor, legutóbb a madridi Vicente Calderón Stadionban gyalázták a nemzeti dalt, tüntettek a király ellen, miközben az ellenfél, az Alavés szurkolói méltóságteljesen viselkedtek. Pedig az Alavés a baszk régió csapata, s tudvalévő, hogy a baszkok is legalább olyan büszkék az identitásukra, mint a katalánok…

Visszatérve a válogatotthoz: Julen Lopetegui baszk származású, de a kapitányt még sohasem lehetett hallani – nagy nyilvánosság előtt biztosan nem – baszk elszakadási törekvésekről értekezni. Ennek tükrében nem csoda, hogy kinevezése óta egyszer sem bántotta őt a publikum, még a királyi szentélyben, a Bernabéuban sem. Szövetségi kapitányként és nem politikusként tekintenek rá.
S végül ne feledkezzünk meg arról a pikáns témáról – bár a mai állás szerint ennek sok esélye nincs –, miszerint megkérdezték a Barcelona vezetőit, hogyan alakulna a csapat sorsa, ha Katalónia független állam lenne. A felvetés indokolt, abban az autonóm tartományban nehezen állna össze egy ütős sorozat. Joseph Maria Bartomeu elnök meglepő válasza így hangzott: „Természetesen a spanyol bajnokságban játszanánk, biztosan meghívnának”. Elképzelni is nehéz, hogy mit kapna a katalán Piqué, ha már spanyolként is ennyire utálják őt… S az is kérdéses, hogy ki küldene meghívót a Barcelonának?