Real: CR sérülésével 6-8 hetet kell kihagyni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 19:58
Továbbra sincs végleges diagnózis Cristiano Ronaldo sérülésének súlyosságáról, abban viszont a spanyol lapok közös nevezőre jutottak, hogy a Szuperkupa mérkőzésen aligha lép pályára a portugál. A madridi kiadású As minimum egy hónapos kihagyásról ír, annyi kiegészítéssel: ilyen jellegű sérüléssel 6-8 hetet kell kihagyni.

Az As emlékeztet arra, hogy a BL-címvédő Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane nem szereti kockára tenni a nem százszázalékos állapotban lévő labdarúgói egészségét, és inkább nem játszatja őket. Emiatt mellőzte a Manchester City elleni BL-elődöntő első felvonásáról az akkor combsérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldót. Ebből kiindulva CR az augusztus 9-i Szuperkupa-mérkőzésen – Trondheimben az El-győztes Sevilla ellen – aligha lép pályára.

A portugál klasszis a vasárnapi Eb-döntőben sérült meg, és a 25. percben lecserélték. Cristiano Ronaldo időközben már megkezdte 19 napos szabadságát, a támadó július 31-én csatlakozik az akkor már amerikai túrán lévő madridi kerethez New Yorkban.

A Real keretéből Keylor Navas és Danilo sem teljesen egészséges, bár az ő gyógyulási fázisuk már az utolsó szakaszban van. A madridiak szombaton kezdik meg a felkészülést, a Szuperkupa előtt három mérkőzést játszanak: a PSG-vel (július 27.), a Chelsea-vel (július 30.) és a Bayern Münchennel (augusztus 3.).

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
Tegnap, 7:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Jön Cristiano Ronaldo 11. meccse magyar csapat ellen – 9 győzelem és 8 gól a mérlege

Magyar válogatott
2025.09.09. 11:49

A szurkolók négyötöde portugál győzelmet vár a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott - élő
2025.09.09. 11:47

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Szoboszlai: Nagyon várom a példaképem, Ronaldo elleni mérkőzést!

Magyar válogatott
2025.09.08. 13:09

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
2025.09.07. 11:36
Ezek is érdekelhetik