Spanyolország: Hierro először dolgozhat vezetőedzőként

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.08. 10:36
A spanyol másodosztályú Real Oviedo Fernando Hierrót nevezte ki vezetőedzőnek.

A Segunda División előző idényében a kilencedik helyen végző Oviedót a következő szezontól Fernando Hierro irányítja. A 48 éves spanyol szakember megállapodása 2017-ig szól, de a klubnak opciós joga van egy évvel meghosszabbítani a szerződését.

Hierro a Real Madrid futballistájaként, sőt csapatkapitányaként tett szert hírnévre. A királyi gárdával három Bajnokok Ligáját és öt bajnoki címet nyert többek között. Visszavonulása után a válogatott és a Málaga sportigazgatója volt, majd a Real Madridnál Carlo Ancelotti segítőjeként dolgozott a 2014–2015-ös évadban. Pályafutása során először kapott vezetőedzői állást.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

Legfrissebb hírek

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Hetvenkét órával a La Liga rajtja előtt a Levanténak csak három regisztrált játékosa van

Spanyol labdarúgás
2025.08.13. 18:42

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 22:15

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 17:48

Káosz a La Ligában: az igazolások több mint felét még nem sikerült regisztrálni

Spanyol labdarúgás
2025.08.08. 15:21

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29
Ezek is érdekelhetik