Jelenleg 99.9 százalék az esélye annak, hogy Szalai Ádám a nyáron távozik a spanyol harmadosztályú Real Madrid Castillától. Erről a futballista menedzsere, Laczkó Mihály nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak. A játékosügynök elmondta, hogy a nyáron Ádám öccse, a 18 esztendős Vilmos is külföldre szerződhet.

Szalai Ádám a Real Madrid Castilla színeiben

Szalai Ádám a Real Madrid Castilla színeiben
„Folyamatosan tárgyalok Ádám jövőjéről, és 99.9 százalékos biztonsággal mondhatom, hogy a Real Madrid Castilla csatára a nyáron csapatot vált, mert nem szeretne egy újabb szezont a harmadik vonalban tölteni” – nyilatkozta Laczkó Mihály a Nemzeti Sport Online-nak.
„Amióta felállt az új vezetőség Madridban, 180 fokos fordulat állt be Szalai ügyében, ugyanis az új sportigazgató, Miguel Pardeza elmondta, hogy hosszú távon számolnak a magyar játékossal, ezért csak olyan kölcsönadást vagy más egyéb megoldást tudnak elképzelni, amely révén a futballista még legalább két évig a Real Madrid tulajdonában marad” – fogalmazott Laczkó Mihály.
A menedzser elmondta, hogy Szalai Ádám mellett öccse, Szalai Vilmos is Spanyolországba szerződhet.
A 18 éves védő jelenleg az Újpest ifjúsági együttesében szerepel, de több lehetősége is van külföldre igazolni: Spanyolország mellett Németországból is érdeklődnek iránta (a Real Madrid B csapata előtt Ádám is Németországban, Stuttgartban légióskodott).
Legfrissebb hírek

Videó: Szalai Ádám testvére esküvőjén szintetizátorozott
Légiósok
2019.06.23. 09:56
Ezek is érdekelhetik