La Liga: a Real Madrid tehetségével erősít a Valencia

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.29. 12:40
Peter González (középen) lehet a Valencia első téli szerzeménye (Fotó: Imago Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt Valencia az idény végéig kölcsönvette a Real Madrid második számú csapatában (Real Madrid Castilla) szereplő spanyol-dominikai szélsőt, Peter Gonzálezt – jelentette be a Castilla vezetőedzője, Raúl González.

„A helyzetét holnap (hétfőn – a szerk.) fogják tisztázni, a klubok már megegyeztek nyilatkozta vasárnap a korábbi kiváló csatár, Raúl. – Már csak a papírokat kell aláírni. A legjobbakat kívánom neki. Már a nyáron érezni lehetett, hogy a fejlődésének jelenlegi szakasza a végéhez ért.”

A Rubén Baraja által irányított együttes a jelenlegi idény végéig veszi kölcsön a 21 éves labdarúgót, s ha elégedett a teljesítményével, véglegesen is megszerezheti a játékjogát. Ebben az esetben a királyi gárda részesedést kapna a Peter későbbi átigazolási díjából – írja számos átigazolásokra szakosodott forrás, így az olasz újságíró, Nicolo Schira is.

Peter González a spanyol harmadosztály jelenlegi kiírásában 18 meccsen lépett pályára, melyeken két gólt, illetve gólpasszt jegyzett.

 

 

Legfrissebb hírek

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2 órája

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
12 órája

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
19 órája

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
23 órája

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

Sorozatban négy nyeretlen meccs után újra győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 23:00
Ezek is érdekelhetik