Spanyol rádió- és lapinformációk szerint megállapodásra jutott egymással Thierry Henry átigazolásának ügyében az Arsenal és az FC Barcelona. A kétszeres aranycipős, világ- és Európa-bajnok klasszis 24 millió euróért négy évre igazol a katalánokhoz.

Thierry Henry ezen a nyáron már nem tudott ellenállni a Barcelonának

Thierry Henry ezen a nyáron már nem tudott ellenállni a Barcelonának
AZ HENRY-ÜGY ÁLLOMÁSAI
Az FC Barcelona már tavaly nyáron is szerette volna a soraiban tudni a sztárt, de csak most most sikerült elhódítaniuk Angliából a 2006-os vb-ezüstérmes csatárt, aki négy esztendőre igazol Katalóniába.
A 29 éves játékos a Ronaldinho, Messi, Eto'o csodatrióhoz csatlakozik a katalánoknál, az így kialakult négyesfogatból azonban szinte borítékolható, hogy valakinek távoznia kell majd a nyáron.
Henry nyolc szezon után igazol el Londonból, ahol nagy szívfájdalma volt, hogy az európai porondon nem sikerült címekig jutnia.
Ehhez legközelebb 2006-ban járt, amikor éppen a Barcelona múlta felül a Bajnokok Ligája döntőjében az ágyúsokat.
Arsene Wenger együttesében három bajnoki címig és négy kupagyőzelemig jutott a francia válogatott klasszis.
Az Arsenal 35 millió euró körüli összeget szeretett volna kapni a játékosért, de végül meg kellett elégednie 24 millió euróval a nyáron harmincadik évét betöltő Henry-ért.
Legfrissebb hírek

MLS: Nem érdekel, mások mit gondolnak rólam - Henry
Minden más foci
2013.03.02. 16:45

2000-2010 Best of 50 labdarúgó - II. rész
pll
2013.01.08. 18:01
Ezek is érdekelhetik