Cruyff: Rijkaardnak nem szabad négy csatárát egyszerre játszatnia

Vágólapra másolva!
2007.07.11. 09:54
Bizony sok futballedző cserélne Frank Rijkaarddal, hiszen holland szakvezető egyrészt egy világklasszis klubot, az FC Barcelonát irányítja, másrészt olyan csatárklasszisok várnak bevetésre készen, mint Ronaldinho, Messi, Eto’o vagy éppen a nyáron szerződtetett Henry. Rijkaard egyik elődje és honfitársa, a katalán fővárosban legendának számító Johan Cruyff azonban óva inti a gránátvörös-kékek mesterét attól, hogy négy csatárcsillagát alaphelyzetben egyszerre a pályára küldje. Erről egy volt tanítványa, a bolgár Hriszto Sztoicskov által megszervezett nyári utánpótlás-futballtáborban beszélt.
Ronaldinho, Messi és Eto'o. Henry érkezésével Cruyff szerint három posztra négy játékosa lett a Barcelonának. Tegyük hozzá: nem is akármilyen
Ronaldinho, Messi és Eto'o. Henry érkezésével Cruyff szerint három posztra négy játékosa lett a Barcelonának. Tegyük hozzá: nem is akármilyen
Ronaldinho, Messi és Eto'o. Henry érkezésével Cruyff szerint három posztra négy játékosa lett a Barcelonának. Tegyük hozzá: nem is akármilyen
Ronaldinho, Messi és Eto'o. Henry érkezésével Cruyff szerint három posztra négy játékosa lett a Barcelonának. Tegyük hozzá: nem is akármilyen

„Nagyon nehéz dolga lesz - utalt Frank Rijkaard helyzetére Cruyff. - Sok minden függ azonban az adott időtől, a mérkőzés menetétől és az eredmény alakulásától, de úgy hiszem, normális helyzetben négy játékosa van három posztra.”

Cruyff arra tett javaslatot, hogy nevezett klasszisok legfeljebb csak vészhelyzetben szerepeljenek együtt a pályán, vagy amikor eldőlt a találkozó és már van lehetőség kifejezetten a közönségnek játszani. Persze, a volt tréner nem feledte és utalt is rá, a szezon hosszú, bármikor közbejöhet sérülés vagy eltiltás, így a többfrontos, eredményes helytállás alapkövetelménye, hogy a keret erős legyen, a választék pedig bő.

Cruyff nem beszél a levegőbe, hiszen a mai napig az ő csapatát tartják a barcelonai Dream Team-nek, amely támadósorában olyan korszakos egyéniségeket vonultatott fel, mint Michael Laudrup, Romario vagy éppen az említett Sztoicskov.

A Marca című spanyol lap internetes oldala megszavaztatta olvasóit arról: szerintünk játszhat-e együtt a négy klasszis? Az állás jelenleg – szerdán 9-kor, 38.231 beérkezett szavazat után – továbbgondolásra máris érdemes.

A szavazók 47.31 százaléka ugyanis minden további nélkül a pályára küldené a támadónégyest, a többség azonban az egyik klasszist leültetné a padra.

Utóbbi megoszlása sem mellékes: Messi helye atombiztos, csak a szavazók 2.59 százalékánál kezdene ő a kispadon a négyesből. Miként a frissen igazolt Henryé sem nagyon kérdőjeleződött meg, őt is csak a szavazók 5.59 százaléka tartaná bevetésre készen.

Így az Eto’o, Ronaldinho kettős futhatott versenyt a leginkább mellőzhetőnek nevezhető helyért, amely felvetés, valljuk be őszintén, két éve még visszhangos kacajt váltott volna ki a kérdezettekből. És talán a kérdezőből is… A „versenyt” végül a kameruni nyerte, aki 19.18 százalékot kapott a brazil zseni 25.33-val szemben.
Legfrissebb hírek

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11

Újra összeállhat a Messi, Suárez, Neymar trió

Minden más foci
2025.10.12. 12:17

„Ne hívjanak Messinek!” – a Chelsea tinizsenije szabadulna a rá aggatott becenévtől

Angol labdarúgás
2025.10.07. 18:21
Ezek is érdekelhetik