Először együtt a „fantasztikus négyes”, Messivel nyert a tarcsi

Vágólapra másolva!
2007.08.14. 12:58
Helyszíni beszámolók szerint a spanyol bajnoki ezüstérmes FC Barcelona hétfői edzésén kisebb „emberi lavina” alakult ki. A nagy érdeklődés annak volt köszönhető, hogy a szezonban először láthatták egy pályán a kedvenceket a katalán szurkolók, köztük az amerikai mozifilm után egyszerűen és szerényen csak „fantasztikus négyesnek” nevezett Eto’o, Ronaldinho, Messi, Henry támadónégyest.
A barcelonai fantasztikus négyes, plusz Oleguer a kakukktojás
A barcelonai fantasztikus négyes, plusz Oleguer a kakukktojás
A barcelonai fantasztikus négyes, plusz Oleguer a kakukktojás
A barcelonai fantasztikus négyes, plusz Oleguer a kakukktojás

A hárommeccsen ázsiai túrát követően először edzett ismét szokott környezetében, hazai pályán Frank Rijkaard együttese. A katalánok már három hete edzésbe álltak, ám légiósak közül hárman, Leo Messi, Rafael Márquez és egy új igazolás, Gabriel Milito válogatottbeli kötelezettsége miatt plusz szabadnapokat iktathatott be a nyári programjába.

A Barca skóciai edzőtáborral kezdett, majd párnapos hazai tartózkodást követően Ázsiába utazott. Ezidő alatt játszottak öt felkészülési mérkőzést, mérlegük imponáló: öt mérkőzés, öt győzelem, tizenkét rúgott és mindössze egy kapott gól.

Tegyük azért hozzá, az ellenfelek nem voltak igazán veretes, Barcához mérhető együttesek. De szerdán már a német Bayern München ellen kell bizonyítaniuk a katalánoknak.

A tavalyi szezont óriási csalódásként megélő, így a nyáron nagyon komolyan erősíti bajorok a Hansa Rostock elleni 3-0-lal kezdték az idényt. Miután a németek lemaradtak a BL-ről és csak az UEFA-kupában állhatnak rajthoz, a Barcelona elleni presztízsmérkőzésen minden bizonnyal nagyon odateszik magukat, hogy bizonyítsák: részükről mindez csupán kisiklás volt, igazából az európai élmezőnyben a helyük.

A mérkőzés tétjét emeli, hogy azt a Franz Beckenbauer kupáért játsszák, márpedig a klubidol, egyben klubelnök nevére egy hazai vereséggel nem illik szégyent hozni.

Persze, készülnek a katalánok is, akik minden bizonnyal tisztában vannak azzal, hogy a szezonban csak nehezebb feladat vár rájuk, mint a felkészülés időszak eddigi mérkőzésein.

A hétfői edzésről sérülés miatt csupán a kapitány, Carles Puyol és José Edmílson hiányzott, míg Sylvinho és az ázsiai túrát is kihagyó, távozás előtt álló izlandi Eidur Gudjohnsen a társaktól külön gyakorolt, hogy behozza sérülésekből fakadó lemaradását.

A másfél órás edzés során különböző fizikai gyakorlatok voltak soron, de aztán a labda is előkerült. Gyakorolták a labdatartást - ebben talán egyébként is a legjobbak a világon -, valamint a ritmusváltásokat és az ebből induló gyors, eredményes befejezéseket. Na, utóbbin van mit finomítani, gyakorlatilag erre ment rá a bajnoki címvédésük és erre fogható korai BL-búcsújuk.

Persze, azért egymás közötti játékra is sort kerítettek. Frank Rijkaard, bármennyire is készül rá - illetve a szurkolók is várják és minden bizonnyal a szakma is kíváncsi - és hangoztatja, nem tette egy csapatba „fantasztikus négyesét”. A kezdőnek mondható tizenegy támadósorát Henry, Eto’o és Ronaldinho alkotta, Messinek tehát a „tarcsiban” jutott szerep.

Csak a rend kedvéért, a kezdő kapujában Valdés áll, előtte a mezőnyben Zambrotta, Oleguer, Thuram, Abidal, Touré Yaya, Xavi és Iniesta szerepelt, valamint az előbb említett három gólfelelős.

Gyakorlatilag ha Oleguer helyére betesszük Puyolt, máris közelebb kerülünk a valós alapcsapathoz. De oda azért Messit is illene berakni valahová. Már csak azért is, mert az egymás közti találkozó egyetlen gólját ő jegyzi...

Az argentin szélső büntetőből volt eredményes, a felkészülési időszak felfedezettjét, a mexikói Dos Santost Oleguer buktatta a tizenhatoson belül tizenegyest érően.

A jelek szerint egyelőre Deco, Márquez és Milito sem élvezi a holland mester feltétlen bizalmát, de azért erre a szezon egészére nézve ne vegyünk mérget...
Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
17 órája

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Lionel Messi is gratulált az aranylabdás Dembélének

Francia labdarúgás
2025.09.23. 07:55

Sallói nélkül kapott ki a Sporting Kansas City, Gazdag Dániellel ikszelt a Columbus

Légiósok
2025.09.21. 08:00

Közel az aláírás, az Inter Miami mindent megtesz Messi maradásáért

Minden más foci
2025.09.18. 11:44

Pintér Dániel a cserepadról figyelt, Messi és Jordi Alba is betalált a Seattle ellen

Minden más foci
2025.09.17. 09:10

Messi ezúttal sportkártyával döntött rekordot

Minden más foci
2025.09.16. 13:00
Ezek is érdekelhetik