A mieink mellett a vb-címvédő Franciaország, az olimpiai bajnok Norvégia, illetve Dánia, Németország, Hollandia, Svédország és Montenegró van ott az első kalapban.
Mindkét csapat nyitott védekezést választott, amit a hazaiak műveltek hatékonyabban. A labdaszerzések után a lerohanásokból kétgólos előnyt szereztek, és ezt folyamatosan őrizték.
A Szpari nem tudta kihasználni ellenfele sorozatos bakiját. Víglási és Baboi rendre hetest hibázott, Orbán pedig éppen egy kihagyott hetes utáni kipattanót dobott be.
A jövő heti észak-európai portyára és a januári szlovéniai Eb-re készülő férfiválogatott befejezte edzőtáborozását a Balatonnál, és Skaliczki László kihirdette az északra készülő keretét.
Erős ellenfeleket kaptak az európai kupák keddi sorsolásán a magyar női csapatok. A még versenyben lévő nyolc együttes közül hat várt Fortuna kegyére az EHF bécsi központjában, de többségüktől elfordult az istenasszony.