Európa-liga-győztes kézilabdakapus érkezik Debrecenbe

Vágólapra másolva!
2025.07.09. 13:39
TF-ImagesAdrianna Placzek Debrecenben folytatja (Fotó: Getty Imags)
A DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata szerződtette az Európa-liga-győztes lengyel Adrianna Placzeket.

 

A következő idényben Bajnokok Ligája-főtáblás hajdúsági klub kedden jelentette be, hogy az Albek Annát és az Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petrát is soraiban tudó Metz kivásárolta élő szerződéséből a világbajnoki ezüstérmes francia Catherine Gabrielt. A lengyelekkel négy Eb-n és két vb-n szereplő Adrianna Placzek az ő pótlására érkezik Debrecenbe a klub szerdai híradása alapján. A 31 esztendős kapus 2021-ben a Nantes együttesével Európa-ligát nyert, a DVSC-hez a Paris 92-től érkezik.

Nyolc éven keresztül Franciaországban játszottam, igazából már szerettem volna váltani, és valami új kihívást keresni magamnak, úgyhogy ez a megkeresés a lehető legjobbkor jött. Mindig is szerettem volna kipróbálni magam a Bajnokok Ligájában, és a magyar bajnokságra is nagyon kíváncsi vagyok, szóval várom már, hogy csatlakozhassak a csapathoz” – idézte a DVSC honlapja a friss igazolást, akinek lesz ismerős arc a keretben, mivel Alicia Toublanc csapattársa volt Nantes-ban.

Kézilabda
2025.07.08. 13:23

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

A francia Catherine Gabriel 2027-ig írt alá.

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Golovin Vlagyimir: Beszéltem Fodor Csengével, tisztáztam vele a dolgokat

Kézilabda
2025.10.07. 13:51

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 17:35
Ezek is érdekelhetik