Strandkézilabda Eb: férfi és női válogatottunk is középdöntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2025.07.08. 20:04
null
Mindkét keddi meccsét megnyerte a magyar női válogatott (Fotó: MKSZ)
A magyar férfi és női strandkézilabda-válogatott is bejutott a középdöntőbe a törökországi Alanyában zajló Európa-bajnokságon. A nők a csoportkör első fordulójában 2:0-ra legyőzték Szlovákiát, majd a szintén keddi második fordulóban 2:1-re nyertek Ukrajna ellen. A férfiaknál címvédő magyar válogatott 2:0-ra felülmúlta Ukrajnát, aztán 2:1-re Olaszországot.

Az európai szövetség honlapja szerint a női nyitányon Szlovákia ellen Zentai Dorottya 16, Uhrin Lili és Kazeem Amina tíz-tíz ponttal járult hozzá a sikerhez. Az Ukrajna elleni szétlövéses siker során Uhrin Lili 18, Zentai Dorottya tíz, Kazeem Amina pedig kilenc pontot szerzett.

A kétszeres kontinensbajnok magyar női együttes minimális célja ezúttal a legjobb nyolc közé jutás, a négyes csoportokból az első három helyezett kerül a középdöntőbe.

A magyar férficsapat célja ezúttal is az elődöntőbe jutás, ehhez megfelelően könnyed győzelemmel nyitott Ukrajna ellen. Az európai szövetség honlapja szerint Gyene Norbert 17, Kun Attila 13 ponttal járult hozzá a sikerhez. Az olaszok elleni folytatás nehezebb volt, de a 14-14 pontos Vizes Patrik és Gyene Norbert vezérletével 2:1-es magyar siker született.

Strandkézilabda Európa-bajnokság, Alanya
D-csoport
Nők
1. forduló: Magyarország–Szlovákia 2:0 (26–12, 32–6)
2. forduló: Magyarország–Ukrajna 2:1 (27–24, 14–19, 8–6) – szétlövéssel
A csoport állása: 1. Spanyolország 4 pont (4:0), 2. Magyarország 4 (4:1), 3. Ukrajna 0 (1:4), 4. Szlovákia 0 (0:4)

Férfiak
1. forduló: Magyarország–Ukrajna 2:0 (23–18, 25–14)
2. forduló: Magyarország–Olaszország 2:1 (24–22, 14–20, 10–6)
A csoport állása: 1. Norvégia 4 pont (4:0), 2. Magyarország 4 (4:1), 3. Olaszország 0 (1:4), 4. Ukrajna 0 (0:4)

 

Legfrissebb hírek

Szétlövés után negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.13. 17:02

Címvédő férfi strandkézi-válogatottunk kikapott a spanyolok elleni Eb-elődöntőben

Kézilabda
2025.07.12. 20:54

Strandkézilabda Eb: a női válogatottunk kikapott a görögöktől, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
2025.07.12. 10:06

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.11. 21:19

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.11. 18:16

A férfiak győzelemmel, a nők első vereségükkel zárták a strandkézilabda Eb középdöntőjét

Kézilabda
2025.07.11. 11:20

Negyeddöntőbe jutott a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.10. 20:20

Továbbra is veretlen a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2025.07.10. 18:10
Ezek is érdekelhetik