Férfi kézilabda: a Ferencváros az El-ben, a Tatabánya és a Balatonfüred az Ek-ban indul

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2025.07.08. 16:22
null
Fotó: fradi.hu
A Ferencváros férfi kézilabdacsapata csoportkörös lesz az Európa-liga következő idényében, a Tatabánya és a Balatonfüred az Európa-kupában indul. A női Európa-ligában a Mosonmagyaróvárnak és az Esztergomnak is selejtezőt kell játszania.

Az európai szövetség honlapjának keddi tájékoztatása szerint Imre Bence csapata, a Német Kupa-címvédő THW Kiel és Sipos Adrián együttese, a szintén német MT Melsungen is az első csoportkörben csatlakozik majd a férfi Európa-liga mezőnyéhez. A Lukács Pétert és Máthé Dominikot foglalkoztató norvég Elverumnak selejtezőt kell játszania.

A selejtező sorsolását egy hét múlva, az első csoportkörét jövő szerdán tartják. A csoportmérkőzések október 14-én kezdődnek és december 2-án érnek véget. A négyes csoportok első két helyezettje jut a második csoportkörbe.

A női Európa-ligában a Mosonmagyaróvár, valamint Korsós Dorina és Töpfner Alexandra csapata, a román Rapid Bucuresti a selejtező első, az Esztergom, valamint a Papp Nikolettát foglalkoztató román CS Minaur Baia Mare, Ogonovszky Eszter csapata, a spanyol bajnok Super Amara Bera Bera és Planéta Szimonetta együttese, a lengyel PGE MKS Lublin a második körében csatlakozik a mezőnyhöz.

Faragó Luca, Szabó Anna és Kuczora Csenge klubja, a címvédő német Thüringer HC selejtező nélkül csoportkörös.

A selejtező első és második fordulójának sorsolására egy hét múlva kerül sor. Az első körben szeptember 27. és október 5., a másodikban november 8. és 16. között játsszák a meccseket. A csoportkör január 10-től február 22-ig tart.

A magyar szövetség honlapjának keddi híradása szerint az Európa-kupában a Balatonfürednek már az első fordulóban pályára kell lépnie. Az oda-visszavágós párharc mérkőzései szeptember 6. és 14. között lesznek.

A Tatabánya a második körben kapcsolódik be, amelynek találkozóit október 11. és 19. között játsszák. Mindkét forduló sorsolását egy hét múlva tartják. A mezőnynek tagja a Bognár Alexet foglalkoztató szlovén RK Celje PL is.

A Veszprém és a Szeged a Bajnokok Ligájában, a Ferencváros pedig az Európa-ligában indul.

A női Európa-kupában nincs magyar csapat, ott lesz viszont Debre Viktor vezetőedző együttese, a Dunaszerdahely.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Edmond: Ezzel a céllal nagyon is tudok azonosulni

Kézilabda
2025.06.22. 12:56

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
2025.06.17. 10:54

A Flensburgé az arany; Imre Bencéék Sipos Adriánékat felülmúlva bronzérmesek az Európa-ligában

Kézilabda
2025.05.25. 19:36

A Flensburg és a Montpellier játssza a férfi kézilabda El-döntőt

Kézilabda
2025.05.24. 20:03

Magyar játékvezetők fújják a férfi kézilabda El bronzmérkőzését

Kézilabda
2025.05.15. 18:23

Magyar válogatott kapust igazolt a Tatabánya férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.05.12. 12:13

Olasz átlövővel erősített a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.05.07. 10:32

„Az Eb-bronz mellé tettem az aranyérmet” – Kuczora Csenge az El-győzelemről

Kézilabda
2025.05.06. 10:03
Ezek is érdekelhetik