Imre Bencével jártunk utána a junior-vb-ezüstérmes generáció titkának

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.05.14. 08:41
null
Fazekas Gergő, Imre Bence és Papp Tamás is a junior-vb-ezüstérmes csapat tagja volt (Fotó: Szabó Miklós)
Az elmúlt két évben tíz játékos mutatkozhatott be a felnőtt férfi kézilabda-válogatottban azok közül, akik 2023-ban junior-vb-ezüstérmesek lettek. A már alapembernek számító Imre Bencét kérdeztük a generációja titkáról.

„Akár lehetünk még többen is” – véli Imre Bence, aki megjegyezte, még a finnek ellen pályára lépő csapatban is ő volt a negyedik legfiatalabb, pedig nélküle már szinte elképzelhetetlen a magyar férfi kézilabda-válogatott. 

Persze nem egyedül ő számít manapság már alapembernek, elég csak Palasics Kristóf, Fazekas Gergő vagy Ilic Zoran nevét említeni. De ott vannak a Krakovszki testvérek is – Bence a balszélen játszott kimagaslóan a finnek ellen, míg Zsolt ezúttal sérülés miatt nem lehetett a keret tagja az utolsó két Eb-selejtezőn. Egyre több lehetőséget kap Ónodi-Jánoskúti Máté, aki ezzel él is, s ezúttal Chema Rodríguez „bedobta a mély vízbe” Pergel Andrejt, Papp Tamást és Lukács Pétert is. 

Videónkban a 22 éves jobbszélsőtől többek között azt kérdeztük, mi a titka ennek a generációnak, de szóba kerül az is, hogy mekkora népszerűségnek örvend a válogatott, bármerre is járjon az országban. 

KALAPBEOSZTÁS AZ EB-SORSOLÁSRA
1. kalap: Franciaország, Dánia, Svédország, Németország, MAGYARORSZÁG, Szlovénia
2. kalap: Portugália, Norvégia, Izland, Horvátország, Spanyolország, Feröer
3. kalap: Ausztria, Hollandia, Montenegró, Csehország, Lengyelország, Észak-Macedónia
4. kalap: Grúzia, Szerbia, Svájc, Románia, Ukrajna, Olaszország

 

Legfrissebb hírek

Vége a bizonytalanságnak, hosszabbított Imre Bencéék edzője

Kézilabda
2025.10.22. 14:00

Új válogatott versenyt indít az EHF, olimpiai kvótát érhet a jó szereplés

Kézilabda
2025.10.22. 13:21

Férfi kézilabda: bővül a Bajnokok Ligája létszáma, megváltozik a lebonyolítási rend – hivatalos

Kézilabda
2025.10.21. 20:11

Vámos Petra: Nagyjából ott tartunk a világbajnokság előtt, ahol kell

Kézilabda
2025.10.21. 06:37

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól Oslóban

Kézilabda
2025.10.18. 22:28

Skaliczki László: A siker kódolva volt Szegeden

Kézilabda
2025.10.18. 13:47

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Fazekas Máté a Szegedre igazolásról: Mindenképp élnem kellett a lehetőséggel

Kézilabda
2025.10.17. 13:43
Ezek is érdekelhetik