Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Rekordmennyiségű sérülés és az MVP-verseny is folyamatosan a közbeszéd részét képezte. 

NBA: hat meccset rendeznek Európában a következő három évben

A színhelyek: Berlin, London, Manchester és Párizs.

NFL: ismét legyen Redskins a Commanders – Trump szerint az indiánok is ezt akarják

A washingtoni amerikaifutball-csapat mellett a clevelandi baseballosok is ultimátumot kaptak az amerikai elnöktől.

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Január 2-án kerül sor a hagyományos Winter Classic szabadtéri mérkőzésre.

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Victor Wembanyama kiesése a Spursnek érzékeny veszteség volt, mivel kidőléséig átlagosan 24.3 pontot és 11 lepattanót szerzett mérkőzésenként.

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

A szerdán kezdődő eseményen három földrész 15 országából több mint ötven fiatal bíró vesz részt.

NHL: október 7-én indul az új idény

A téli olimpia miatti szünetet is tartalmazó teljes menetrendet szerdán hozzák nyilvánosságra.

Megelőzi Cam Ward a két extraklasszist? Így várják az NFL-csapatok a jövő heti draftot

Csapatról csapatra végigvesszük, milyen poszton van égető szükség új játékosra.

Az NFL-csapatok feltölthetik védőfalaikat az idei drafton

Travis Hunter a puszta jelenlétével kiiktathatja az ellenfél első számú elkapóját.

Az idei NFL-drafton nincs kihagyhatatlan irányító; elkapó lesz-e a legjobb elkapó?

Sok remek futót ígér a Green Bay-i játékosbörze – íme, a legjobb támadók posztonként.

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

„Nagyon jó és színvonalas találkozó volt, igyekeztünk elsősorban a védekezésünkre fókuszálni, mert az első meccs előtt csupán négy edzésünk volt összerakni a taktikát.”

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Idén is megkapja a lehetőséget a 3x3-as női válogatott szövetségi edzője.

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

A 28 éves Devin Booker játékjogát tíz évvel ezelőtt foglalta le a Suns.

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Delvecchio a teljes profi pályafutását a Detroitban töltötte 1951 és 1973 között. Az alapszakaszt és a rájátszást beleértve 1671 mérkőzésen 1325 pontot gyűjtött.

Hosszabbított legjobbjaival a Stanley-kupa-győztes Florida

Marchand, Bennett és Ekblad is marad a Panthersnél.

82 helyett 84 meccses lehet az NHL-alapszakasz

Az új kollektív megállapodást még a liga kormányzótanácsának és az NHLPA teljes tagságának is jóvá kell hagynia.

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Haliburton elmondta: ha visszatekerhetné, ugyanúgy kockáztatna és pályára lépne a döntő hetedik meccsén.
Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Mike Brown eddig négy bajnokcsapat összekovácsolásában játszott fontos szerepet az észak-amerikai kosárligában.
Amerikai sportok
2025.07.08. 07:40

NHL: távozott a Winnipegtől a magyarok ellen duplázó dán hokis

Nikolaj Ehlers a következő hat idényben összesen 51 millió dollárt keres majd.
Amerikai sportok
2025.07.04. 08:45

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Öt hónapon belül a 2018-as NBA-draft első három választottja közül kettő is a Lakernsél kötött ki.
Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Több mint 100 millió dollárt bukott a Bucks Lillard kivágásával; négy új játékos a Nuggetsnél – beindult az NBA átigazolási piaca

Az MVP és friss bajnok Shai Gilgeous-Alexander rekordszerződést kapott: évi 71.25 millió dollárt keres, míg Atlantábna Trae Young játszótársakat kapott.
Amerikai sportok
2025.07.02. 10:06

Gigászi szerződést írt alá, majd azonnal meg is sérült a Grizzlies sztárja

Egyelőre nem tudni, mikor tér vissza a pályára Jaren Jackson Jr.
Amerikai sportok
2025.07.02. 09:00

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Rengeteg pénz áramlik be július 1-jétől az eddig amatőrnek tekintett NCAA-rendszerbe. Lapunk igyekezett körbejárni, vajon ez milyen hatással lehet az egyetemi rendszeren túlmutató olimpiai és professzionális sportvilágra.
Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

A 40 éves NBA-klasszis több mint 52 millió dollárt fog keresni a 2025–2026-os évadban, egyelőre biztosan nem vonul vissza.
Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

NBA-LEGEK. A Thunder játékosainak meggyűlt a baja a pezsgős üvegek kinyitásával, de Alex Caruso segített.
Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Négy év után ismét védő lett az első kiválasztott az NHL-drafton

Matthew Schaefer az előző idényben egy kulcscsonttörés miatt csak 17 mérkőzésen lépett pályára.
Amerikai sportok
2025.06.28. 09:46

Felfüggesztették a korábbi NFL-bajnokot, aki masszőröket zaklatott

A rúgó tagadja a vele szemben felhozott vádakat.
Amerikai sportok
2025.06.27. 09:01

NBA: 18 éves játékos kelt el elsőként a drafton, csak egyvalaki volt nála fiatalabb

A Dallas Mavericksnek csak 1.8 százalék esélye volt arra, hogy megszerezze az egyes választási jogot.
Amerikai sportok
2025.06.26. 08:56

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

A fordulatos finálé záró meccsét átlagosan 16.35 millióan követték a képernyők előtt az Egyesült Államokban, az utolsó negyedórára pedig 19.3 millióan kapcsoltak oda.
Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

Tyrese Haliburton már az első negyedben megsérült, Shai Gilgeous-Alexander az MVP.
Amerikai sportok
2025.06.23. 05:00

A Phoenix Suns Houstonba cserélte Kevin Durantet

A 36 éves erőcsatár négyszeres olimpiai bajnok az Egyesült Államok színeiben.
Amerikai sportok
2025.06.22. 19:06

Még több Amerika

NBA: hat meccset rendeznek Európában a következő három évben

NFL: ismét legyen Redskins a Commanders – Trump szerint az indiánok is ezt akarják

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Népszerű cikkek

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

Super Bowl

2025. 02. 14.

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

2025. 02. 11.

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

2025. 02. 10.

Videó: Serena Williams is feltűnt az idei Super Bowl félidei show-jában

Még több Amerika

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2023.12.08. 06:54

NBA: Adetokunbo remeklése kevés volt, a Pacers a Pelst kiütő Lakersszel döntőzik

LeBron Jamesék megsemmisítő csapást mértek Las Vegasban a New Orleansra.
Amerikai sportok
2023.12.07. 08:32

NBA: Embiid 50, Bane 49, Doncic 40 ponttal vezette győzelemre csapatát

Curry klasszisa kellett a Warriors szoros sikeréhez, egymás után 15. vereségét szenvedte el a Spurs.
Amerikai sportok
2023.12.07. 07:14

NHL: kétgólos hátrányból fordított a Vegas, nyert az Edmonton

Connor McDavid ezúttal „csak” gólpasszokkal segítette győzelemre az Oilerst.
Amerikai sportok
2023.12.06. 16:15

Újraépítené a Spurs-dinasztiát Gregg Popovich, az NBA korelnöke

A liga legidősebb aktív edzője az extra tehetség Victor Wembanyamával vezetné vissza csapatát az elitbe.
Amerikai sportok
2023.12.06. 12:16

NFL-legek: nincs méltó riválisa a San Franciscónak az NFC-ben

Összeakadt sisakok, megsérülő NFL-alkalmazott, kínjukban nevető Jets-irányítók – videók.
Amerikai sportok
2023.12.06. 08:21

NHL: a ligautolsó Senators 6–2-re legyőzte a New York Rangerst

Az ottawaiak orosz jobbszélsője, Vlagyimir Taraszenko két gólt és egy gólpasszt is szerzett a mérkőzésen.
Amerikai sportok
2023.12.06. 07:13

NBA: hiába Randle 41 pontja, a Bucks került az elődöntőbe

Az NBA idényközi bajnokságában a LeBron James vezette Lakers szoros meccsen legyőzte a Sunst.
Amerikai sportok
2023.12.05. 07:52

NBA: a Pacers a Celticset, a Pelicans a Kingst ütötte ki az idényközi bajnokságból

Tatum és Brown is 30 pont fölé jutott, mégsem tudták legyőzni Haliburtonéket.
Amerikai sportok
2023.12.05. 07:25

NFL: kezdő irányítóját és a meccset is elvesztette a Jags a Bengals ellen

Trevor Lawrence ráadásul saját társával történt kontakt után sérült meg a végjátékban.
Amerikai sportok
2023.12.05. 06:47

NHL: a Lightning a Starst, a Coyotes a Capitalst nullázta le

Megint botlott a Vegas Golden Knights. Az Arizona legyőzte a legutóbbi öt bajnokot.
Amerikai sportok
2023.12.04. 09:07

NBA: Jordan és LeBron James napra pontosan ugyanannyi idősen kapta legnagyobb pofonját

Mindkét legenda 38 évesen és 333 naposan szenvedett 44 pontos vereséget.
Amerikai sportok
2023.12.04. 08:00

NFL: Philadelphiában ütötte ki az Eaglest a 49ers, Green Bayben botlott a Chiefs

Brock Purdy négy touchdownpasszt osztott ki, a San Francisco hatot szerzett.
Amerikai sportok
2023.12.04. 06:53

NHL: nagy küzdelemben szerezte meg 3000. győzelmét a ligautolsó ellen a Rangers

A Boston Bruins Brad Marchand mesterhármasával fordított a Columbus ellen.
Amerikai sportok
2023.12.03. 23:09

NFL: egyetlen pontot sem szerzett a Patriots

A Los Angeles Chargers sem remekelt, de két mezőnygóllal is megnyerte a meccset.
Amerikai sportok
2023.12.03. 09:59

NHL: a Dallas kiütötte a Tampa Bayt, hosszabbításban nyert a Boston

A dallasiak már az első harmadban hárommal vezettek és utána sem volt kérdéses a győzelmük.
Amerikai sportok
2023.12.03. 09:09

NBA: Jokics és Doncic rendkívüli játéka egyaránt kevés volt győzelemhez

A Clippers az utolsó másodpercekben Paul George hármasával győzte le a Warriorst.

83

/

1107