Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Rekordmennyiségű sérülés és az MVP-verseny is folyamatosan a közbeszéd részét képezte. 

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

Február 22-én avatják fel Pat Riley szobrát.

NFL: Michael Phelps tanítja úszni a Ravens játékosait

„Néhány sráccal még versenyeztem is huszonöt méteren” – jegyezte meg a 23-szoros olimpiai bajnok.

NFL: súlyos sérülés miatt félbeszakadt egy előszezoni mérkőzés

A két csapat játékosai összeállva fejezték ki: lélekben ott vannak szerencsétlenül járt társukkal.

Felavatták Tom Brady hattonnás szobrát a Patriots stadionja előtt

„Amikor draftoltak, csak abban reménykedtem, hogy bekerülök a csapatba. Arról álmodni sem mertem, hogy két és fél évtizeddel később itt fogok állni.”

Nem akármilyen meccsekkel indul az NBA idény október 21-én

A kiszivárgott karácsonyi program is ígér jó néhány csemegét.

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

A Capitals rekordere egy orosz technológiai óriással írt alá szerződést a mozgókép elkészítéséről.

Megelőzi Cam Ward a két extraklasszist? Így várják az NFL-csapatok a jövő heti draftot

Csapatról csapatra végigvesszük, milyen poszton van égető szükség új játékosra.

Az NFL-csapatok feltölthetik védőfalaikat az idei drafton

Travis Hunter a puszta jelenlétével kiiktathatja az ellenfél első számú elkapóját.

Az idei NFL-drafton nincs kihagyhatatlan irányító; elkapó lesz-e a legjobb elkapó?

Sok remek futót ígér a Green Bay-i játékosbörze – íme, a legjobb támadók posztonként.

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

A felkészülési időszak során hatalmas testi átalakulást végrehajtó szlovén három évre írt alá.

NBA: hat meccset rendeznek Európában a következő három évben

A színhelyek: Berlin, London, Manchester és Párizs.

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Victor Wembanyama kiesése a Spursnek érzékeny veszteség volt, mivel kidőléséig átlagosan 24.3 pontot és 11 lepattanót szerzett mérkőzésenként.

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Január 2-án kerül sor a hagyományos Winter Classic szabadtéri mérkőzésre.

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

A szerdán kezdődő eseményen három földrész 15 országából több mint ötven fiatal bíró vesz részt.

NHL: október 7-én indul az új idény

A téli olimpia miatti szünetet is tartalmazó teljes menetrendet szerdán hozzák nyilvánosságra.

NFL: ismét legyen Redskins a Commanders – Trump szerint az indiánok is ezt akarják

A washingtoni amerikaifutball-csapat mellett a clevelandi baseballosok is ultimátumot kaptak az amerikai elnöktől.
Amerikai sportok
2025.07.21. 12:04

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

„Nagyon jó és színvonalas találkozó volt, igyekeztünk elsősorban a védekezésünkre fókuszálni, mert az első meccs előtt csupán négy edzésünk volt összerakni a taktikát.”
Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Idén is megkapja a lehetőséget a 3x3-as női válogatott szövetségi edzője.
Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

A 28 éves Devin Booker játékjogát tíz évvel ezelőtt foglalta le a Suns.
Amerikai sportok
2025.07.10. 09:26

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Haliburton elmondta: ha visszatekerhetné, ugyanúgy kockáztatna és pályára lépne a döntő hetedik meccsén.
Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Mike Brown eddig négy bajnokcsapat összekovácsolásában játszott fontos szerepet az észak-amerikai kosárligában.
Amerikai sportok
2025.07.08. 07:40

NHL: távozott a Winnipegtől a magyarok ellen duplázó dán hokis

Nikolaj Ehlers a következő hat idényben összesen 51 millió dollárt keres majd.
Amerikai sportok
2025.07.04. 08:45

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Öt hónapon belül a 2018-as NBA-draft első három választottja közül kettő is a Lakernsél kötött ki.
Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Több mint 100 millió dollárt bukott a Bucks Lillard kivágásával; négy új játékos a Nuggetsnél – beindult az NBA átigazolási piaca

Az MVP és friss bajnok Shai Gilgeous-Alexander rekordszerződést kapott: évi 71.25 millió dollárt keres, míg Atlantábna Trae Young játszótársakat kapott.
Amerikai sportok
2025.07.02. 10:06

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Delvecchio a teljes profi pályafutását a Detroitban töltötte 1951 és 1973 között. Az alapszakaszt és a rájátszást beleértve 1671 mérkőzésen 1325 pontot gyűjtött.
Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45

Gigászi szerződést írt alá, majd azonnal meg is sérült a Grizzlies sztárja

Egyelőre nem tudni, mikor tér vissza a pályára Jaren Jackson Jr.
Amerikai sportok
2025.07.02. 09:00

Hosszabbított legjobbjaival a Stanley-kupa-győztes Florida

Marchand, Bennett és Ekblad is marad a Panthersnél.
Amerikai sportok
2025.07.01. 16:13

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Rengeteg pénz áramlik be július 1-jétől az eddig amatőrnek tekintett NCAA-rendszerbe. Lapunk igyekezett körbejárni, vajon ez milyen hatással lehet az egyetemi rendszeren túlmutató olimpiai és professzionális sportvilágra.
Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

A 40 éves NBA-klasszis több mint 52 millió dollárt fog keresni a 2025–2026-os évadban, egyelőre biztosan nem vonul vissza.
Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

82 helyett 84 meccses lehet az NHL-alapszakasz

Az új kollektív megállapodást még a liga kormányzótanácsának és az NHLPA teljes tagságának is jóvá kell hagynia.
Amerikai sportok
2025.06.28. 14:57

Még több Amerika

NBA: szobrot kap Los Angelesben a Showtime Lakers legendás edzője

NFL: Michael Phelps tanítja úszni a Ravens játékosait

NFL: súlyos sérülés miatt félbeszakadt egy előszezoni mérkőzés

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Népszerű cikkek

Négy év után ismét védő lett az első kiválasztott az NHL-drafton

Felfüggesztették a korábbi NFL-bajnokot, aki masszőröket zaklatott

NBA: 18 éves játékos kelt el elsőként a drafton, csak egyvalaki volt nála fiatalabb

Super Bowl

2025. 06. 24.

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

2025. 06. 23.

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

2025. 06. 22.

A Phoenix Suns Houstonba cserélte Kevin Durantet

Még több Amerika

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.06.24. 00:18

Napfény a jégen – Bodnár Zalán publicisztikája

ALAPVONAL. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényezőt sem: Florida adózási szempontból is csábító. Nincs állami jövedelemadó, ami vonzóvá teszi a csapatokat a játékosok számára, különösen a magasabb fizetésű sztárok körében. Ez azonban nem minden, hiszen a szakértők szerint a Panthers NHL-sikere nem pusztán a »tax advantage« miatt következett be, hanem a tudatos csapatépítés, a közösségi beágyazottság és a győztes kultúra kialakítása miatt.
Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. Nem igazán kételkedem benne, hogy hamarosan a Lakers is megérkezik a legnagyobb luxusadózók közé, de abban sem, hogy jönnek majd az innovatív megoldások és innovatív szerződések is. Mert Walterék abban különösen jók, hogy meggyőzzenek valakit, miért érdemes csatlakozni hozzájuk.
Amerikai sportok
2025.06.18. 06:50

Sam Reinhart mesternégyesével ismét Stanley-kupa-győztes a Florida

A Panthers címet védett, második alkalommal nyerte meg a trófeát.
Amerikai sportok
2025.06.17. 06:51

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

A hatodik mérkőzést helyi idő szerint csütörtök este rendezik Indianapolisban.
Amerikai sportok
2025.06.16. 19:55

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

NBA-LEGEK. Caitlin Clark és a számmisztika a Pacersnek, a hazai pálya a Thundernek kedvez.
Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Brad Marchand duplázott a hét gólt hozó találkozón.
Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Gilgeous-Alexander a mérkőzésen szerzett 35 pontjából 15-öt az utolsó 12 percben jegyzett.
Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Az NHL-döntő eddig négy meccséből három alkalommal is a hosszabbítás döntött.
Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Az Indiana a döntő harmadik meccsén, hazai pályán 116–107-re győzött az OKC ellen, így az állás 2–1.
Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Brad Marchand és társai egy lépéssel közelebb kerültek a Stanley-kupához.
Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

A kanadai egymás után dönti a rekordokat, az OKC vereség után mindig győzelemmel válaszol.
Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

A duplázó Brad Marchand volt a címvédő hőse az Edmonton ellen.
Amerikai sportok
2025.06.06. 19:00

Megvan a négyszeres MVP Aaron Rodgers következő csapata – hivatalos

A Pittsburgh az első héten a New Yorkkal, majd októberben a Packersszel találkozik.
Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

A Boston Bruinst 2005 és 2010 között játékosként erősítette.
Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Az indianapolisiak csak egyszer vezettek, 3 tizedmásodperccel a vége előtt, Tyrese Haliburton kétpontosa után mégis győztek. 
Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

NBA-LEGEK. Minden előjel szerint sima döntő lesz, a Thundernek brutális a mérlege a keleti csapatok ellen.

1

/

1107