Paralimpia: Sors a legjobb idővel döntős, négy között a női párbajtőr csapat

Vágólapra másolva!
2016.09.15. 18:13
Sors Tamás a legjobb idővel került be a 100 méteres pillangóúszás esti döntőjébe a riói paralimpia csütörtöki versenynapján, a kerekesszékes vívóknál pedig elődöntős a női párbajtőr csapat.

Utóbbi együttes előbb 45–35-re kikapott a kínaiaktól, majd ugyanilyen arányban legyőzte a fehéroroszokat, s csoportjából a második helyen került a négy közé. Ott a hongkongiak lesznek a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású gárda ellenfelei.

Az uszodában a 100 pillangón másodszor is címvédésre készülő Sors (S9) megnyerte a futamát, és 1:00.58 perces ideje összesítésben is a legjobb volt, így a négyes pályán rajtolhat majd az esti döntőben.

A nőknél ugyanebben a számban és ugyanebben a kategóriában a mindössze 14 éves Konkoly Zsófia – a riói magyar küldöttség legfiatalabb tagja - ugyancsak megnyerte az előfutamát, s 1:10.75 perccel, az ötödik helyen jutott be a fináléba. A Rióban egy-egy ezüstnél és bronznál tartó Pap Bianka (S10) ezúttal 400 méter gyorson úszik, ő a második legjobb időt teljesítette délelőtt (4:42.81 p). Rajtuk kívül Adámi Zsanett (S2) is résztvevője lesz az esti programnak, ő 50 méter háton előfutam nélkül döntős.

Az atlétikai stadionban csütörtökön egyedül Csontos Piroska (T20) volt érdekelt a magyarok közül, s 4,50 méteres ugrásával nyolcadik lett a távolugrás döntőjében.

Legfrissebb hírek

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31

Újabb négy úszó vált halhatatlanná

Úszás
2024.12.16. 21:57

Újabb négy évig Szabó László az MPB elnöke

Egyéb egyéni
2024.11.15. 17:33

38 évesen hunyt el a párizsi paralimpián két érmet szerző vívó, Michal Dabrowski

Egyéb egyéni
2024.11.15. 13:21

Szekeres Pál szerint komoly bizalmat és elismerést kaptak

Egyéb egyéni
2024.11.13. 10:25

A kenuzást is kipróbálja a paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál

Kajak-kenu
2024.10.30. 15:51
Ezek is érdekelhetik