Rio 2016: kijelölték a női vízilabdázók olimpiai keretét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 09:32
null
Az Eb-címvédő csapatból tíz játékos már ott volt Londonban is (Fotó: Szabó Miklós)
Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az olimpiára utazó 13-as keretet. A szakember úgy döntött, hogy azokra a játékosokra számít Rióban, akik az év elején megnyerték a belgrádi Európa-bajnokságot.

„Nagyon megnehezítették a lányok a dolgomat, ami természetesen jó, hiszen sok jó játékosunk van, ugyanakkor közülük választani tényleg szívbemarkoló feladat volt. Ám a kapitányi munka ezzel is jár, hiába vinnék mindenkit a keretből, választanom kellett – nyilatkozta Bíró Attila waterpolo.hu-nak. – Bevallom, egy-két esetben apróságok döntöttek, végül úgy jött ki, hogy maradt a januári csapat. Akkor könnyebb volt a szűkítés, mint most, mert a többiek alaposan belehúztak, nem véletlen, hogy a BENU-kupán is lehetőséget kaptak. Végül úgy láttam, a kimaradók nem voltak jobbak azoknál, akik bekerültek, ezért nem érdemes megbontani a győztes társaságot.”

„Néhány játékosnak össze kell még kapnia magát, nem történhet olyan, ami a spanyolok elleni meccs végén történt, nyolc ötről az utolsó negyedben ennek a csapatnak be kell húznia a meccset” – mondta a kapitány, aki a hétvégére pihenőt ad csapatának.

Hétfőn a Margitszigeten folytatódik a felkészülés, kedden hajnalban aztán Szolnokra utazik válogatottunk, ahol aznap és másnap reggel is 9-től játszik felkészülési mérkőzést az ausztrálokkal. Az időpont sem véletlen: Rióban Kína ellen is ekkor kezdődünk. Kedd délután kétkapuzás, csütörtökön Cegléden viszont újabb hivatalos összecsapás vár a két csapatra.

A riói olimpiára utazók közül tízen már négy évvel ezelőtt, a londoni csapatban is helyet kaptak. Takács Orsolyának ráadásul ez már harmadik olimpiai részvétele lesz. A három olimpiai újoncunk Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Illés Anna.

A mieink a B-csoportban kezdik majd meg szereplésüket Rióban, Kína (augusztus 9.) után Spanyolországgal (11.) és az Egyesült Államokkal (13.) találkozunk. A csoportkör után az egyesen kieséses szakasz következik, a nyolcas mezőny minden résztvevője bejut a negyeddöntőbe.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT RIÓI KERETE
Kapusok:
Gangl Edina, Kasó Orsolya
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó.

Legfrissebb hírek

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Nyolc éve ezen a napon Rióban...

Párizs 2024
2024.08.06. 08:26

Vízilabda: már a finomhangolást végzi a női válogatott

Vízilabda
2024.07.17. 17:56

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Ötkarikás történetek: „eltévedt” a levegőben Biles

Torna
2024.05.23. 08:47

Női vízilabda-vb: majdnem negyven gól, nagy különbségű győzelem Szingapúr ellen

Vízilabda
2024.02.06. 12:44

Női vízilabda Eb: értékelje a mieink teljesítményét!

Vízilabda
2024.01.15. 11:09
Ezek is érdekelhetik