Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 08:20
Rióban 100 pillangón három korszakos egyéniség, Michael Phelps, Chad Le Clos és Cseh László holtversenyben végzett, az aranyérmes szingapúri Joseph Schooling pedig mindenkit meglepett (Fotó: Imago-Images)
A párizsi játékok kezdetéig sorozatunkban száz olimpiai történetet elevenítünk fel.

Cseh László, Michael Phelps, Chad Le Clos.

Három világklasszis úszó, három korszakos egyéniség, akik 2016-ban, Rio de Janeiróban egyszerre léphettek fel a dobogóra. A férfi 100 méteres pillangóúszás 2016-os olimpiai döntője minden idők egyik legkülönlegesebb holtversenyével zárult, Cseh és barátja, a dél-afrikai Le Clos, valamint a játékok után visszavonuló amerikai Phelps is 51.14 másodperccel ért célba.

Csakhogy volt valaki, aki meglepte mindhármukat, méghozzá az akkor mindössze 21 éves Joseph Schooling, aki váratlanul leiskolázta a sztárokat és 50.39-es olimpiai csúccsal megszerezte Szingapúr első (és máig egyetlen) olimpiai aranyérmét. A bajnok magányosan várt a sorára, miközben a három ezüstérmes egymás kezét emelte magasba – megható, sporttörténelmi pillanat volt. Schooling később elmondta, a dobogó tetejéről is felnézett legendás riválisaira.

„Jó napom volt, ennyi. A pillangó­úszásnak Michael, László és Chad a három emblematikus figurája, korántsem vagyok egy szinten velük” – mondta a döntő után a pályafutását az idén befejező szingapúri, aki a célba érkezés után még a vízben összeölelkezett a három ezüstérmessel.

„Nagyon vad zárása volt ennek a történetnek, hogy mi hárman holtversenyben lettünk érmesek az olimpián” – emlékezett vissza Phelps, aki ezüstje mellé öt aranyérmet szerzett Rióban. Cseh László tiszteletére már a negyedik olimpián vonták fel a magyar zászlót (kivételesen az amerikaival és a dél-afrikaival együtt, közös rúdon), klasszisunk Tokió után úgy fogalmazott, nem bánkódik az ötkarikás arany hiánya miatt.

„Különleges, hogy éppen mi hárman lettünk holtversenyben ezüstérmesek. Jobb lett volna, ha egyedül vagyok második, de azért örülök, hogy Le Clos-val és Phelpsszel osztozhattam a dobogó ugyanazon fokán” – értékelte a versenyt a világ- és Európa-bajnok Cseh László, aki négy olimpiai ezüst- és két bronzéremmel zárta pályafutását.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik