Ausztrál-rali: Grönholm balesete, Loeb már világbajnoknak érezheti magát

Vágólapra másolva!
2006.10.27. 10:27
Címkék
Bár sérülése miatt nem vesz is részt a versenyen, máris megint világbajnoknak érezheti magát a pontversenyben éllovas Sébastien Loeb, ugyanis egyetlen riválisa, a finn Marcus Grönholm (képünkön) a pénteki első gyorsasági szakaszon felborult az Ausztrál-ralin, a vb 14. futamán.
Reuters
Reuters

Az idén öt sikert aratott, 2000-ben és 2002-ben győztes Grönholm - aki három viadallal a befejezés előtt 25 pont hátránnyal követi címvédő francia riválisát a második helyen - rögtön a nyitányon egy nagy kődarabra hajtott rá Ford Focus WRC-jével és felborult. Ugyan folytatni tudta a küzdelmet, de csaknem 11 perces hátrányt szedett össze, így gyakorlatilag elvesztette esélyét a dobogós helyezésre, amelyre mindenképpen szüksége lenne ahhoz, hogy - legalább matematikailag - versenyben maradjon a vb-címért.

Az Ausztrál-ralin jelenleg a norvég Petter Solberg (Subaru Impreza) vezet.

A kartörése után lábadozó Loeb a tervek szerint a következő futamon, a november 17. és 19. között sorra kerülő Új-Zéland-ralin tér vissza a pályára.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
3 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
3 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
3 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
4 órája
Ezek is érdekelhetik