Japán-rali: már Loeb vezet, és a 27. győzelme felé halad

Vágólapra másolva!
2006.09.02. 12:12
Címkék
Az utolsó szombati szakasz előtt a címvédő Sebastien Loeb (Citroën Xsara WRC) 25 másodperces előnnyel vezetett idei legnagyobb riválisa, Marcus Grönholm (Ford Focus WRC) előtt a rali-világbajnokság 11. futamán, a Japán-ralin.

Az összetett pontversenyben 31 pntos előnnyel az élen álló francia pilóta (képünkön) a 14. szakasz megnyerése után vette át a vezetést Grönholmtól az északi sziget, Hokkaido földes-murvás pályáin.

A finn versenyző nagy igyekezetében a következő szakaszon az árokba is belecsúszott, így gyorsan megnőtt a hátránya. A 32 éves Loeb 17 szakasz után már 31 másodperccel vezetett Grönholm előtt, míg a többiek – élükön a harmadik helyen álló Mikko Hirvonennel (Ford Focus WRC) – lemaradása már igen jelentős.

A kétszeres világbajnok Loeb még soha nem győzött Japánban, és amennyiben ez most sikerül neki, akkor 27. alkalommal állhat majd a dobogó tetején. Ez egyben azt is jelentené, hogy megelőzi a pályafutása során 26 futamgyőzelmet jegyző Carlos Sainzot, és egyedül vezeti majd az örökranglistát.

A Japán-ralin vasárnap hat szakasz vár még a versenyzőkre.
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
26 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
54 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
55 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik