VV: Való Világ védelmi vonal nélkül, avagy semmi nincs veszve

„Születni kell, újra meg újra, álmodni azt, ami nem válhat valóra.” Ha depressziós lennék, valahogy így kezdeném, ezzel a Koncz Zsuzsa idézettel a türkmenisztáni magyar válogatottról szóló bejegyzésemet. Ja, hogy ez már az? Akkor ezt bebuktam, mivel így indítottam a blogot. De megnyugtatok mindenkit, nem vagyok depis (ha az is vagyok, nem a focink miatt…), ettől függetlenül, mint villám, csapott belém e sorok írásakor ez a mondat. Szóval ezzel kellett, hogy kezdjem. Na most csak pofázni fogok, vagy írok is valamiről?„Születni kell, újra meg újra, álmodni azt, ami nem válhat valóra.” Ha depressziós lennék, valahogy így kezdeném, ezzel a Koncz Zsuzsa idézettel a türkmenisztáni magyar válogatottról szóló bejegyzésemet. Ja, hogy ez már az? Akkor ezt bebuktam, mivel így indítottam a blogot. De megnyugtatok mindenkit, nem vagyok depis (ha az is vagyok, nem a focink miatt…), ettől függetlenül, mint villám, csapott belém e sorok írásakor ez a mondat. Szóval ezzel kellett, hogy kezdjem. Na most csak pofázni fogok, vagy írok is valamiről?

Mint minden EB, vagy vb selejtezősorozat előtt 1986 óta, ezúttal is ment a fogadkozás. Talán nem is alaptalanul, hisz Egervári Sándor csapata szokatlanul régóta (két éve…) együtt dolgozhat, az EB selejtezők a sikertelenség ellenére pozitív emlékeket tápláltak bennünk, s a felkészülési meccseken is voltak biztató momentumok (na nem a legutóbbi Izrael elleni döntetlenben, hanem az EB résztvevő csehek és írek elleni júniusi találkozókon). Ám a próba ideje lejárt, most már élesben kell bizonyítani - beléptünk a Való Világba, s bizony, nem fogadott minket könnyű csoport... Egyedül Andorra csukott szemmel és rákjárásban történő oda-vissza verése tűnik biztosnak, az észtek pótselejteztek az EB előtt (igaz, a tornán leszereplő írek igencsak helybenhagyták őket…), a románokkal mindig rivalizálunk, s emberemlékezet óta nem lőttünk nekik gólt (legutóbb hat mérkőzéssel ezelőtt, még Hrutka szabadrúgásból 1998-ban), a törökök négy éve EB bronzérmesek voltak, s mindig veszélyesek, a hollandok pedig mégiscsak a hollandok, akkor is, ha kapitánycsere és generációváltás is történt (ez utóbbi még folyamatban van).

Egy selejtezősorozatot sosem könnyű elkezdeni, de annál azért jobb játékra számítottam, mint amit Andorrában produkáltunk. Az rendben van, hogy egy idegenbeli 5-0-s győzelmet nem kell megmagyarázni, de azért igencsak nyikorgott az a gépezet. Juhász Roland szöglet utáni fejesből már bő 10 perccel a kezdés után betalált, aztán, miután Vanczák Vilmost szinte kirúgta az egyik védő a stadionból, Gera büntetőből növelte az előnyt. A második félidőben azért már jobban játszottunk, Szalai, Priskin és Koman is gólt lőtt, igaz, utóbbi kettő már emberelőnyben. Itt kell megjegyeznem az andorraiak gusztustalan játékát. Kis csapatot ilyen alattomosan játszani még nem láttam. Egy san marinói vagy albán csapat tiszteli az ellenfelét, s meghajol annak nagyobb tudása előtt, nem pedig szétfűrészeli agyonrúgja. A fatermelés nagyon jól mehet ebben a törpeállamban, mert sok volt a favágó a pályán; jobban (ki)faragták a magyarokat, mint Pinokkiót Dzsepetto. Undorító volt, csodálom, hogy nem sérült meg senki közülünk, és azt is, hogy csak egy embert állított ki a játékvezető a hazaiak közül. Az andorraiaknál csak egy durvább volt aznap: a bájos szőke műsorvezetőhölgy az m1 csatornán. Lehet, hogy nagyjából helyén van a nő, de nem gondolom, hogy sok férfit vonzz a képernyők elé az ő jelenléte az olyan mondataival, hogy „a védő megkapta második piros lapját”. Miért, hány után jár kiállítás? A kötelezőt teljesítettük, de tudtuk, a neheze négy nap múlva vár ránk (pályára lépni a hollandok ellen, meg egyáltalán, szétrúgott lábbal pályára lépni…).

Szerencsére csak a második félidőt tudtam megnézni a magyar-hollandból, de elég is volt annyi; sőt, még arra is gondoltam, hogy hét perc után ott hagyom az egészet. A Pázmány Labdarúgó Ligában nem kap senki olyan amatőr gólokat, mint amilyeneket címeres mezben honfitársaink benyeltek. Az első két gól is egy vicc volt, begyakorolt figurák után nem tudom, a védők éppen melyik meccset nézték, mert hogy a Puskás stadionban nem voltak, az olyan biztos, mint a feltámadás. Mekk Elek Ákos nem mosolygott a nevéből adódó szóviccen („bekk-elek” – na jó, ez volt az utolsó…), s bár mentségére szól, hogy földönkívüli idegen poszton kellett helytállnia, az, hogy színészi pályára ment, s eljátszotta a „Hogyan ajándékozzunk a semmiből buta gólt a hollandoknak” című magyar katasztrófafilm főszerepét, megbocsáthatatlan bűn. Persze, ne legyünk igazságtalanok, ez a védelem ezen az estén együttesen volt szörnyen szutyok – Elek Ákossal, majd lecserélése után nélküle is… Nagy hátvédnek tartom Juhász Rolandot, de ilyen teljesítmény után ne álmodjon Anderlechtnél erősebb csapatról, Lipták Zoltán pedig szerintem nem válogatott szintű játékos. Igazából én akkor gondoltam végképp azt, hogy elment a meccs, amikor Dzsudzsák nem rúgta kapura a kecsegtető szögből elvégzett szabadrúgást, hanem gyengén beadta – ehhez képest egy perccel később a meccs egyetlen szép magyar támadásából kis híján gólt szereztünk. Barca-szintű kispályás játék után Priskin nagyon flegmán és rosszul nyúlt a labdához, de szerintem azt hitte, lesen van, ezért választott rossz megoldást (az más kérdés, hogy nem értem, miért ő kezdett Szalai Ádám helyett). Úgy érzem, ezt a holland válogatottat, ha valamikor, most meg lehetett volna verni, mert az EB égés után még nincsenek teljesen formában, s mert a védelemben nevesincs játékosok játszottak – ám a védelmünkön kívül a támadószekciónk is becsődölt, mint a Malév. Egyedül Bogdán Ádám lehetne bármire is büszke a csapatból, de mivel első komoly tétmeccsén kapott négyet, szerintem ő sem az, bár a góloknál ki volt szolgáltatva teljesen, nem tehetett róluk (mindenesetre ordítani és elvörösödni már idős, rutinos kapusokat megszégyenítő módon tud...).

Át kéne gondolnia Egervári Sándornak néhány dolgot. Bár nem vagyok egyelőre szövetségi kapitány, szerintem nem vagyok egyedül a véleményemmel, hogy Husztival ki kéne békülnie. Geráért annak idején elutazott Angliába, pedig a csk-nk ott hagyta Dániában a csapatot, ami nem volt túl tisztességes. Huszti írt egy levelet, melyben kifogásolta a válogatási elveket, önként száműzve magát a nemzeti csapattól. Egy Zenitben játszó Huszti talán nem hiányozna annyira, de jelenleg ő a legjobb formában játszó magyar, ezért a kapitány igazán beszélhetne vele. Nagy Laci cserbenhagyta Magyarországot, de aztán visszajött, s az olimpián remek teljesítményt nyújtott. Példát lehetne venni… Ugyanígy gondolom azt, hogy Tőzsér Dániel, illetve Vass Ádám is megérne egy próbát (bár a tétmeccsek nem erre valók, az tény…). Vass a román bajnokhoz igazolt, s a BL-ben fog játszani, ha felépül sérüléséből. Ő azért írta le magát a válogatottnál, mert egyszer őszinte volt, s bundázó társairól szót mert ejteni. Tőzsér tavaly belga bajnok, vezéregyéniség és csapatkapitány volt a Genknél, a nyáron Genoába igazolt, s ott is játszik. Ők hárman azok, akikhez küldeném Harry Potter baglyát, hogy meghívót postázzon nekik.

Októberben előbb Észtországba utazunk, majd a törököket fogadjuk. Muszáj hat pontot szerezni, s erre van is esélyünk. Ám ennél sokkal jobb játékra lesz szükségünk. A védelmünket sürgősen rendbe kell tenni (bár volt már konfliktusa vele, Egervári ne szégyelljen tanulni Paulo Sousától, aki a Videotonnal hat Európa Liga selejtezőből ötön nem kapott gólt), mert szeptember 11-én annyira voltunk hatékonyak hátul, mint az ikertornyok a bomba kivédésében tizenegy évvel ezelőtt… Ez a vereség, bárki bármit mond, kalkulálható volt, inkább a játék az, ami bántó - nem a hollandok ellen kell kivívni a továbbjutást, de ennél a továbbiakban jóval több kell. S ha sikerülne bezsebelni az októberi hat pontot, talán már nem csak olyat álmodhatunk, ami nem válhat valóra…