Mielőtt rátérnénk bármire is, javaslom hangolódásképp hallgassuk meg az AD Stúdió klasszikusát:
https://www.youtube.com/watch?v=O-wSBHe1Xew
Azért ezt a számot, mert amikor meghallottam a hírt, hogy Huszti Szabolcs életének 31. életévében, pályafutása zenitjén elhagyja a Bundesligát és helyette a kínai élvonalat választja, valahogy ez ugrott be. Elképzeltem, ahogy Huszti fiatalon izgatottan várta a vasárnap reggelt, hogy megvehesse az újságosnál kedvenc sportlapját, amely ekkor közölte a kínai bajnokság eredményeit, köztük a Csangcsun Jatajét, amely valamilyen különös oknál fogva megtetszett az ifjú labdarúgónak. Elhatározta, egyszer, ha az alkalom úgy hozza, és ő is híres focista lesz, addig nem nyugszik, amíg a Csangcsun mezét magára nem húzhatja.
Nos, a várva várt pillanat hamarosan elérkezhet, ugyanis Husztiért valóban bejelentkezett a kínai klub. Szabolcs pedig kapva kapott az alkalmon. A német bajnokság végén előbb gyorsan összerúgta a port klubja vezetőségével, ezzel is elősegítve, hogy elengedjék, majd megállapodott álmai csapatával a részletekről.
Valahogy így történhetett....
Komolyra fordítva, semmi probléma nincs azzal, hogy Huszti otthagyta a Hannovert, azt a klubot, amelynél nevet szerzett magának, és amely a Zenitnél eltöltött időszak után is esélyt adott neki a megújulásra. Mivel a válogatottságot lemondta, a magyar közvéleménynek sem lehet felé semmilyen elvárása. Szabolcs a pénz mellett döntött. Minél többet össze akar szedni pályafutása alatt, hogy aztán egész életében kényelmesen élhessen. Hibáztatható ezért? Nemigen. Ha nekem azt mondanák, hogy holnap váltsak egy munkahelyre, ami ötször annyit fizet, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy visszautasítanám. Az már más kérdés, hogy a jelenlegitől nem úgy köszönnék el, hogy a végén rossz szájízzel gondoljanak vissza rám. A stílus maga az ember, mondják. Lehet benne valami...
