A magyar mélység és a portugál parancsnok

Mindenszentek apropóján talán illene minden szentekről írni, de már Szepesi Nikolett is wcpapírra vetette „méltán híres” botránykönyvében, hogy a sportolók, bármennyire is hisszük azt, nem szentek, így erről a témáról annyi esélyem lenne jó és hiteles posztot írni, mint kiegyenesíteni a pisa-i ferdetornyot, ezért inkább hozzá sem kezdek. Cristiano Ronaldo és a magyar futballisták most egyesek szemében különösen nem szentek – hogy miért? Már mondom is!

Bár lassan eltelik egy hónap a hollandok elleni 1-8 óta, attól a méretes sallertől szerintem még mindig sokan vagyunk, akik nem tértünk magunkhoz. És sajnos azóta sem történt sok bíztató dolog kicsi hazánkban. Jelenleg nem hogy szövetségi kapitányunk nincs, játékosaink sem nagyon vannak. Nagyjából másfél évtizede követem ezt a csodálatos sportágat, de ilyen mentális és morális szétesést még nem tapasztaltam a magyar futballban. Persze, a realitásokat nézve még szép is a csoportban megszerzett harmadik hely, hiszen a nálunk magasabban jegyzett, öt évvel ezelőtt EB bronzérmes törököket megelőztük, de ahogyan kikaptunk a románoktól és a hollandoktól, az minősíthetetlen, megmagyarázhatatlan és botrányos. Egervári Sándor lemondásában semmi váratlan nem volt, sőt sokak szerint már a nyáron mennie kellett volna a csehek elleni felkészülési meccs után, mert a védelmünkön már akkor látszott, hogy annyira stabil, mint a sírokon az első szélfuvallattól eldőlő gyertya. Biztos vagyok abban, hogy akkor sem jutunk ki a vébére, ha akkor új kezekbe kerül az irányítás, de talán nem 1-11-el abszolváljuk ezt a két sorsdöntő meccset. Egyre inkább én is azoknak a táborát gyarapítom, akik szerint külföldi kapitányra van szükség, aki elismert, s akit komolyan vesznek a labdarúgói. Aki szigorú, de tud motiválni, s aki hírből sem ismeri a magyar mentalitást. Ilyennek gondolom Tomiszlav Szivicset és Paulo Sousát. A magyar közeg nem új számukra, mindketten eredményesen dolgoztak hazánkban, mégsem szippantotta be őket a magyar futballvalóság. Paulo Sousa játékosként sem volt utolsó, bár azt épp Lothar Matthaus példája bizonyítja, hogy attól, hogy valaki jó játékos, még nem biztos, hogy jó edző is lesz. Bajnokcsapatot vett át Székesfehérváron Mezey Györgytől, de a kezei alatt még jobb lett a csapat, ami a nemzetközi porondon volt tetten érhető: kis híján továbbjutott az EL csoportköréből. Tomiszlav Szivics Kecskeméten, Pakson és most Diósgyőrben is nagyon szimpatikus együttest épített, a miskolciakkal jelenleg a bajnoki címre dobogóra is esélyes.

Persze, mások is leülhetnek a nemzeti csapat kispadjára – bár úgy gondolom, közel sem minden az edző személye. Szarból ugyanis még egy Guardiola-Mourinho kombó sem tudna várat építeni. Ráadásul nem csak a játékosok képességével van a baj, még az talán a kisebb probléma. Jelenlegi három legjobb magyar labdarúgónk a közutálat tárgya igen megosztó személyiség lett a szurkolók szemében. Dzsudzsák Balázs a válogatottban meglehetősen halvány teljesítményt nyújt, szövegelni azt viszont nagyon tud. Szinte már megsajnáltam, ahogy panaszkodott a kamerák előtt a magyar szurkolókra, s arra, hogy rendőrök mellett kellett edzeniük a román meccs után. A bukaresti lélektelen játékra és a kiutazó magyar szurkolók cserbenhagyására nincs magyarázat, akkor én is ki voltam akadva, szóval megértem a szurkolók reakcióját. A holland meccs után mérges nem voltam, szomorú inkább, de igazából nevettem az egészen: a lelkesedéssel nem volt baj, csak a játéktudással, azzal viszont hatalmas. Ekkor a meccset lázra hivatkozva kihagyó Szalai Ádám döntött úgy, hogy megmondja a frankót, s egy sajtótájékoztató keretében nem tisztelt se istent, se embert, kiosztott mindenkit és mindent, ami él és mozog. Sok mindenben igaza volt, de az a nagyképű, lenéző stílus, ahogy mindezt tette, hát hogy is fogalmazzak… Bár rávilágított a problémákra, de ahogy ő is fogalmazott, szomorú, hogy ezt neki, 18 válogatott fellépéssel a háta mögött, 25 évesen kellett elmondania. Az új szövetségi kapitány fő feladata lesz, hogy Balázzsal és Ádámmal újra elhitesse, hogy azért jó magyarnak lenni, s az emberek szeretik őket – még ha, talán jogosan is, most ezt nem így gondolják…

S természetesen meg kell próbálnia Huszti Szabolcsot is visszahívnia, aki megelőzve mindenkit, már leszögezte, hogy nem kíván visszatérni a válogatottba. A Bundesliga egyik középcsapatának vezéregyénisége rangon alulinak érzi, hogy válogatott lehet? Mert a következő vb és EB idején már 33-35 éves lesz, s nem az ő generációjára kell építeni? De ha egyszer nincs jobb? Ne ő döntse már el, hogy szükség van-e rá a csapatban, vagy nincs. Amilyen formában ő játszik, s amilyen hatással lehetne a csapatra, mindenképp helye lenne a kezdőben. Azért nem vagyunk annyira eleresztve jó játékosokkal, hogy csak úgy lemondhassunk a legjobbakról. A románok és a hollandok ellen leégő keretből normális körülmények közül kezdőként csak Bogdánnal, Szalaival és Dzsudzsákkal lehetne számolni, esetleg Vanczákkal, szigorúan középhátvédként és a lelkesedése miatt Varga Józseffel, a kispadra leülhet Korcsmár, Hajnal, Németh Krisztián, s Böde, mert ő mindig jön, ha nem hívják, akkor is, a többiek viszont… Hangsúlyozom, normális körülmények között. Bízom abban, hogy Juhász Roland lesz még a régi, anderlecht-i formájában, Gera Zoltán is felépül végre soha véget nem érő sérüléséből, s Huszti is meggondolja magát, mert így már kinézne valahogy a csapat gerince: Bogdán – Juhász, Vanczák – Varga, Huszti, Gera, Dzsudzsák – Szalai. Szélső hátvédjeink sajnos továbbra sincsenek, s kéne még Szalainak egy posztrivális (de jó is volt, amikor Rudolf Gergelyt még nem volt miért kicikiznie a médiának…). Meg hát kellenének fiatalok is, az új hullám, de sajnos még a jelen is bizonytalan, mit várunk akkor a jövőtől? A 2016-os EB-re a 24 csapatos bővítés miatt kötelező kijutni, a következő egy évben pedig szerintem kipróbálni, esetleg beépíteni a csapatba a Hollandiában légióskodó Otigba Kennethet és Adorján Krisztiánt, esetleg Holman Dávidot, Radó Andrást és Kovács Istvánt – ha már nincs jobb, s muszáj a mennyei bajnokságból válogatni. Irigykedve nézem, hogy Izland pótselejtezőt játszik, a bosnyákok és a belgák pedig egyeneságú résztvevők – pedig nem nagyobb országokról van szó, de valamit ott nagyon jól csinálnak, mert nézzük meg, milyen játékosokból válogathatnak…

Egyébként a hétvégi Diósgyőr-Fradi jó propagandája lehetett a ligánknak, mert jó iramú, hajtós meccs volt, szép gólokat láttunk, a szurkolás pedig nyugatot idézte. Az ilyen meccsekből kellene sokkal több! (Szerencsére a Fradi hosszú nyeretlen szériája is véget ért, s ha már külföldi szakemberekről ejtettem szót, nem feledkezhetek el Ricardo Monizról sem, aki végtelenül szimpatikus és szerény ember, s akin látszik, mennyire megviselte a fiatal Akeem Adams tragédiája. Respect, Moniz! Ilyen edzőkre is szüksége van hazánknak, mert tőlük csak tanulhatunk.)

Idén eddig se a Barcelonától, se a Real Madridtól nem azt látjuk, amit korábban megszokhattunk tőlük. A Madrid szezonbeli második rangadóját is elveszítette, az Atletico elleni városi derbi után az el clásicón sem szerzett pontot Ancelotti legénysége. Már bőven novembert írunk, de még mindig az az ember érzése, hogy az olasz edző keresi a csapatát. A szezon feléhez közeledve nem ártana, ha meglenne már a taktika, ehhez képest a Real játéka nagyon sok esetben volt esetlen, statikus és semmilyen. Az egy dolog, hogy úgy néz ki, Carlo Diego Lopez mellett tette le a voksát (Ikernek pedig marad a BL és a távozás gondolata – tegnap az év védését mutatta be Torinóban lábbal…), s hogy a védelem sajnos semmivel nem jobb, mint az elmúlt 10 évben bármikor (kövezzenek meg érte, de én 2003-ban láttam utoljára normális madridi védőnégyest, amikor mindannyian tényleg a legjobbak közé tartoztak: Hierro, Salgado, Helguera és Roby Carlos), ez nem annyira érdekel, mert a Real sose a védelméről volt híres. A nagyobb gond inkább az, hogy a középpályások és a támadók formája meglehetősen ingadozó. S most ne a Sevilla elleni 7-3-at vegyük alapul, annak a védelemnek még lehet, hogy a szentgotthárdi női futballcsapat (ha létezik ilyen…) is ennyit rúgott volna – becsukott szemmel. A nagy meccseken eddig leblokkoltak a támadók. Leszámítva a Galatasaray elleni idegenbeli BL nyitányt, de az első félidő ott is felejtős volt, s csak Drogba Pepe-által végre hajtott kivégzése után estek szét a törökök (-6-1-re nyert akkor a Real). Az Atletico, a Barca, de még a Juve elleni BL rangadókon is ötlettelen volt a támadójáték. Isco pazarul kezdte a szezont, de most már a neve mellé is felírhatunk néhány gyengébb meccset, nem is játszik állandóan. Di Maria, talán megijedt Bale érkezésétől, mert élete formájában kezdett ősszel. Pedig az eddig látott Bale minden, csak nem ijesztő. Oké, utolsó 2 bajnokiján már villantott valamit valós képességeiből, első madridi BL gólját is meglőtte a minap, de 100 millióért ez a minimum, s a Barca ellen annyira gyenge volt, hogy Ancelotti is inkább lekapta a pályáról.

Ezt hogy védte ki???

A katalánok ellen egyébként kiderült az is, hogy Pereznek legközelebb nem játékosra, hanem bíróra kéne költenie horribilis összegeket, mert szerintem rendesen a Real ellen fújt a spori. Persze, nem akarnám rákenni a fiaskót, mert a Real a közelében sem járt annak, hogy megérdemelte volna a pontszerzést, ráadásul pár nappal korábban a Juve ellen Chiellini, talán erős kiállítása, illetve néhány hete az Elche ellen a 95. percben befújt kamu tizenegyes kapcsán a javukra is tévedt a játékvezető, de én két büntetőt is befújtam volna a Realnak (a Mascherano-Ronaldo affért mindenképp). Szóval a szerencse forgandó – egyébként a spanyol bírók annyira rosszak, hogy erre már szavak sincsenek. Talán nem kell ecsetelni, de aki nem hisz nekem, csak nézze meg a Real-Sevilla meccs összefoglalóját. Benzema sosem tartozott a kedvenceim közé, én már a nyáron is őt adtam volna el Higuain helyett, s eddig idén sem győzött meg. Az ő játékára már külön fogalom született. Ahogy örök kedvenc sorozatomban, a Jóbarátokban Mónika „elmónikázza” a dolgokat, úgy Benzema „elbenzemázza” – megvan, milyen ziccert hagyott ki a Juve ellen néhány hete, fél méterről? Bár csak Moratával és Jesével kockázatos lenne, én mégis több potenciált látok bennük. Benya túl kényelmes, mivel nincs igazi riválisa – és ez a játékán is meglátszik. Néha le lehetne őt ültetni a kispadra, hogy szokja azt is…

Egy kis Benzema-show, hát nem egy Ibrahimovics...

Bár az is igaz, amíg van egy Cristiano Ronaldo a csapatban, addig mindegy is, hogy van-e világklasszis befejező csatára a Realnak. Amikor azt hinnénk, hogy innen már nincs felfelé, Cé megmutatja, hogy igenis van. A BL-ben 4 játéknap után 8 (!) gólnál jár, néhány napja Puskás gólcsúcsát is megdöntötte (lényegesen jobb mutatóval, mint a mi Panchónk), s jelenleg kenterbe veri nagy riválisát, Lionel Messit a góllövés terén. Igen nagy kár, hogy Blatter lejárató hadjáratba kezdett ellene, bár ezzel szerintem leginkább magát járatta le a FIFA elnök. Mint ismeretes, egyetemistáknak tartott előadáson Messit az egekig magasztalta, mondván például, hogy minden apa ilyen fiúról álmodik, őt nem lehet nem szeretni, stb. Ezzel ellentétben Ronaldót parancsnoknak állította be, s még ki is figurázta mozdulataival, nevetésre késztetve a fiatalokat. Ronaldo a Sevilla ellen első gólja után szalutált egyet, szerintem nagyon poén volt ez a gólöröm. Ronaldo a világ egyik legellentmondásosabb futballistája, de sokszor elfelejtjük, honnan indult ő. Manchesterben még valóban egy primadonna, egy ficsúr volt, Madridban viszont benőtt a feje lágya, felnőtt. Senki nem vetheti a szemére, hogy nem viselkedik példaképként, amikor kórházakat, alapítványokat támogat, rákos gyerekeket látogat meg, árvízkárosultaknak segít, elárverezi az Aranycipőjét, hogy a befolyt összeget jótékony célra felajánlhassa, a legtöbb sportolóval ellentétben nem tetováltat, hogy több vért adhasson, s bocsánatot kért a manchesteri szurkolóktól, mikor kiejtette góljaival volt klubját a BL előző idényében. Messi sem olyan szent, mint amilyennek még mindig be akarják állítani, s Ronaldo sem az ördög. Mindketten a kettő között vannak. Cristiano nagyon jó úton jár afelé, hogy Madridban is igazi legendává váljon, örülök neki, hogy a nyáron nem igazolt el, sőt meg is hosszabbította a szerződését.

Egyelőre a Barcelona sem parádézik idén, de maximum a játék miatt fanyaloghatnak kicsit a nem ehhez szokó katalánok, mert az eredmények jönnek eddig. Igaz, Messi jelenleg messzi attól a formájától, mellyel 4 Aranylabdát szerzett, de Neymar érkezésével elég nagy teher lekerült a válláról, s Fabregas és Alexis Sanchez is jóval eredményesebben futballozik, mint korábban. Rijkaard, Guardiola és Vilanova után Martino kicsit új vonalat indított el Barcelonában, legalábbis én úgy látom, hogy eddig a védelme stabilabb a katalánoknak, viszont meccsenként nem rúgnak 5-6 gólt. Lehet így is bajnokságot nyerni, csak Barcelonában tényleg nem ez volt eddig a megszokott. A Barcával jelenleg egy csapat képes tartani a lépést, és ez nem a Real, hanem az Atletico Madrid. Diego Costa Falcao távozása után került előtérbe, s bár gyaníthatóan sosem fogja megkapni a „legszimpatikusabb labdarúgó” életműdíjat, szerintem, amíg ilyen ütemben termeli a gólokat, a „matracosok” szurkolóit sem érdekli, hogy elég undorítóan és alattomosan tud viselkedni. A siker másik letéteményese David Villa, akiről kijelenthetjük, elbaltázott volt az elmúlt két barcelonai év, igaz, súlyos sérülés is hátráltatta. De Madridban újra a régi, vezéregyénisége a csapatnak, s jövőre nagy eséllyel újra a válogatott húzóembere lehet majd.

Mert a spanyolok (velünk ellentétben, ráadásul győzelmi esélyekkel) ott lesznek Brazíliában…