Joel Embiidnek a franciák mellett a hazai közönséggel is meg kell küzdenie

BOBORY BALÁZS (PÁRIZS)BOBORY BALÁZS (PÁRIZS)
Vágólapra másolva!
2024.08.10. 07:19
Joel Embiidet eddig végig kifütyülte a hazai közönség, de őt ezt nem zavarja (Fotó: Árvai Károly)
Szombaton rendezik az olimpia egyik leginkább várt mérkőzését: a férfi kosarasok aranycsatáját Franciaország a címvédő Egyesült Államokkal vívja. A házigazdáknak van mibe kapaszkodni, a Team USA-nek tanulnia kell a szerbek elleni elődöntőből. A finálé előtt Joel Embiidet, az amerikaiak klasszisát kérdeztük.

– Meglepte önöket a szerb csapat játéka?
– Nagyon nehéz mérkőzés volt. A védekezésünk nem állt össze, támadójátékban pontatlanok voltunk, és könnyű kosarakat kaptunk a leindításokból. A szerbeknek a nehéz dobások is bementek, mi pedig csak rohantunk az eredmény után. Steph Curryn kívül szinte senkinek sem ment támadásban, ez most a korábbiakhoz képest más este volt, az előző meccseken szépen járt a labda, kontrolláltuk a lepattanókat. De ez jó teszt volt nekünk, túléltük a nehéz pillanatokat, és a legfontosabb, hogy továbbjutottunk.

– Mi járt a fejükben, amikor Szerbia nagyon elhúzott?
– A legfontosabb az volt, hogy próbáljunk tapadni rájuk, ne lépjenek még jobban el, mert abban biztos voltam, hogy eljön majd a pillanat, amikor utolérhetjük őket. Az utolsó negyedben már jó volt a védekezés, labdákat szereztünk, nekünk is akadtak gyors indításaink és nagy dobásaink.

– Rengeteget csatázott Nikola Jokiccsal. Feldobta ez a párharc?
– Ezen a meccsen nem ezen volt a hangsúly, hanem két nemzet, két csapat küzdelmén. Örülök, hogy nyertünk, a szerbeknek kiváló válogatottjuk van, tele tehetséggel. Jokicsnak egyébként is nagy rajongója vagyok, mindig is megadtuk egymásnak a tiszteletet, szeretem a játékát, rengeteget szoktam nézni a mérkőzéseit.

– Mit szól Steph Curry kiemelkedő teljesítményéhez?
– Tudtuk, mire képes, most talált magának üres helyzeteket, és ilyenkor végzetes szokott lenni.

– Örül, hogy összejött a franciák elleni aranycsata? Eddig a hazai szurkolók rendszeresen kifütyülték.
– Ezzel nem foglalkozom, egyszerűen az a feladatunk, hogy megnyerjük az olimpiát. Bármit gondolnak rólam, szeretem Franciaországot, biztos szuper döntőt vívunk majd a válogatottja ellen.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik