Serie A: az Udinese jócskán elrontotta Sallai örömét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.19. 18:17
A Palermo labdarúgócsapata Sallai Roland góljával a 12. percben megszerezte a vezetést az Udinese otthonában a Serie A 29. fordulójában. A magyar támadónak ez volt az első találata a szicíliai együttesben, öröme azonban nem lehet teljes, mivel csapata 4–1-re kikapott. Balogh Norbert a 65. percben állt be a Palermóba.
LEGUTÓBB RUDOLFNAK SIKERÜLT
Több mint hat évet kellett arra várnunk, hogy újra magyar gól szülessen a Serie A-ban (nem számítva az osztrák válogatott Garics György 2013-as találatát). Rudolf Gergely 2011. március 13-án a Milan ellen volt eredményes a Bari játékosaként.
LEGUTÓBB RUDOLFNAK SIKERÜLT
Több mint hat évet kellett arra várnunk, hogy újra magyar gól szülessen a Serie A-ban (nem számítva az osztrák válogatott Garics György 2013-as találatát). Rudolf Gergely 2011. március 13-án a Milan ellen volt eredményes a Bari játékosaként.

A 19 éves Sallai Rolandot tavaly nyáron adta kölcsön a Puskás Akadémia a Palermónak, amelyben ezt megelőzően 12 bajnokin és egy Olasz Kupa-mérkőzésen lépett pályára. A 13. Serie A-találkozóján megszerezte első gólját palermói színekben: a norvég Haitam Aleesamitól kapta meg a labdát a tizenhatos vonalánál, az átvétel után pedig ballal pöckölte laposan a kapuba, kicsit Szalai Ádám Ausztriának lőtt Eb-gólját idézve.

A vendégek a 42. percig őrizték előnyüket, akkor Cyril Théréau távoli lövéssel egyenlített.

Egyórányi játék után a vezetést is megszerezte az Udinese, a 65. percben így Diego López pályára küldte másik magyar csatárát, Balogh Norbertet is.

Az újabb gólt azonban megint a hazaiak lőtték, a 74. percben pedig Alessandro Diamantit könyöklésért – kissé szigorúan – kiállította a játékvezető, amivel gyakorlatilag megpecsételődött a Palermo sorsa.

A kegyelemdöfést a cseh Jakub Jankto vitte be, 4–1-re nyert az Udinese.

OLASZORSZÁG, SERIE A
29. FORDULÓ, VASÁRNAPI PROGRAM

Udinese–Palermo 4–1 (Théréau 42., D. Zapata 60., De Paul 68., Jankto 80., ill. Sallai 12.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Empoli–Napoli
2–3 (el-Kadduri 70., Maccarone 82. – 11-esből, ill. Insigne 19., 38. – a másodikat 11-esből, Mertens 24.)
Bologna–Chievo 4–1
(Verdi 61., Dzemaili 72., 90., Di Francesco 92., ill. Castro 40.)
Crotone–Fiorentina 0–1 (Kalinic 90.)
Sampdoria–Juventus 0–1 (Cuadrado 7.)
Cagliari–Lazio 0–0
Atalanta–Pescara 3–0 (A. Gómez 14., 93., Grassi 69.)

KÉSŐBB
Roma–Sassuolo 3–1 (Paredes 16., Szalah 45+2., Dzeko 68., ill. Defrel 9.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Milan–Genoa 1–0 (M. Fernández 33.)
Torino–Internazionale 2–2
(Baselli 33., Acquah 59., ill. Kondogbia 27., Candreva 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 24 1 4 59–19 +40 73
2. Roma 29 21 2 6 64–26 +38 65
3. Napoli 29 19 6 4 68–32 +36 63
4. Lazio 29 17 6 6 50–30 +20 57
5. Internazionale 29 17 4 8 55–31 +24 55
6. Atalanta 29 17 4 8 46–33 +13 55
7. Milan 29 16 5 8 42–32 +10 53
8. Fiorentina 29 13 9 7 46–37 +9 48
9. Torino 29 10 10 9 54–48 +6 40
10. Sampdoria 29 10 9 10 34–34 0 39
11. Chievo 29 11 5 13 34–41 –7 38
12. Udinese 29 10 6 13 36–38 –2 36
13. Bologna 29 9 7 13 29–42 –13 34
14. Sassuolo 29 9 5 15 36–45 –9 32
15. Cagliari 29 9 5 15 36–58 –22 32
16. Genoa 29 7 8 14 30–43 –13 29
17. Empoli 29 5 7 17 17–46 –29 22
18. Palermo 29 3 6 20 24–60 –36 15
19. Crotone 29 3 5 21 21–49 –28 14
20. Pescara 29 2 6 21 29–66 –37 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik