Juventus: „Kirívó igazságtalanság az ítélet” – az ügyvédek szerint

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 11:33
null
Agnelli és Nedved is eltiltást kapott (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventustól 15 pontot levontak pénzügyi szabálytalanságok miatt. Az ítélet óta közleményben reagált a klub, és üzent Leonardo Bonucci csapatkapitány is.

Tavaly áprilisban kezdődött a történet, amikor vizsgálat indult a Juventus sportvezetői ellen könyvelési csalás és a piaci szereplők szándékos félretájékoztatása miatt. A sportvezetőket akkor tisztázták a vádak alól, azonban októberben újra nyitották az ügyet, mivel új bizonyítékokhoz jutott az ügyészség. A torinóiak tagadták a vádakat, azonban egy hónappal később a teljes vezetőség lemondott.

Péntek este derült ki, hogy a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság 15 pontot levont a Juventustól a játékosigazolások szabálytalan elszámolása miatt. A vád szerint egyes játékosok értékét a valósnál magasabb árban határozták meg, így hozzásegítve őket ahhoz, hogy a megengedettnél lényegesen nagyobb fizetésük legyen.

„A szövetségi ügyészség által kiemelt elemek egyike sem bizonyítja a játékosok mesterséges túlértékelését, így ez a bírósági kereset teljesen megalapozatlan” – érvelt a Juventus védelme a bíróságon.

„A tőkenyereség stratégiai célként való feltüntetését elvileg a belső dokumentumok és költségvetések mutatják. Ezek azonban egyáltalán nem jelentik azt, hogy a megkötött műveletek és a hozzájuk rendelt érték csalárd és mesterséges lenne” – idézi a La Gazzetta dello Sport az olasz klub ügyvédeit.

„A szurkolók millióival szemben is kirívó igazságtalanságnak tartjuk az ítéletet. Bízunk benne, hogy a következő bíróságon hamarosan orvosolják ezt a problémát” – olvasható a klub ügyvédeinek közleményében az ítélet után.

A Juventus is közleményt adott ki az ítélet után, melyben először összefoglalja az elmúlt nap történéseit. Ezt követően bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen.

„A Juventus várja a határozat indoklásának közzétételét és már most bejelenti, hogy a Sport Igazságszolgáltatási Kódex feltételeinek megfelelően fellebbezést nyújt be az Olasz Olimpiai Bizottság (IOC) keretein belül működő sporttestülethez” – olvasható a klub honlapján.

A klub alkalmazottai közül Andrea Agnelli korábbi elnök és Maurizio Arrivabene vezérigazgató egyaránt kétéves eltiltást kapott. Emellett Fabio Paratici korábbi sportigazgató, Federico Cherubini volt sportkoordinátor és Pavel Nedved volt alelnök is eltiltást kapott.

Pavel Nedved a távozása után – de még a büntetés előtt – így búcsúzott a torinóiaktól. „Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. Ez az utolsó napja egy húsz évig tartó útnak. Életem minden egyes pillanata a Juventusnál hálát érdemel. Megtiszteltetés volt képviselni a klubot a pályán és azon kívül is” – búcsúzott a korábbi játékos és alelnök.

A klub játékosai közül először Leonardo Bonucci és Mattia Perin szólalt meg. „Mi veletek vagyunk. Ma még fontosabb, hogy egy csapat legyünk” – írta Bonucci az Instagram bejegyzése alá.

A MÓDOSÍTOTT ÁLLÁS
1. Napoli18152144–14+3047
2. Milan18115235–20+1538
3. Internazionale18121538–24+1437
4. Lazio18104431–15+1634
5. Atalanta18104434–20+1434
6. Roma18104423–16 +734
7. Udinese1867526–21 +525
8. Torino1865718–20 –223
9. Fiorentina1865721–24 –323
10. Juventus*
18
11
4
3
27–12
+1522
11. Bologna1864823–29 –622
12. Empoli1857616–22 –622
13. Monza1863922–27 –521
14. Lecce1848618–20 –220
15. Spezia1846817–28–1118
16. Salernitana1846823–35–1218
17. Sassuolo18441017–28–1116
18. Hellas Verona18231315–31–16 9
19. Sampdoria1823138–31–23 9
20. Cremonese1871113–32–19 7
*a Juventustól 15 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik