Olasz Kupa: ledolgozta hátrányát a Lazio, mégis a Juventus jutott be a döntőbe

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.04.23. 22:56
Milik góljával döntőbe jutottak a „zebrák” (Fotó: Getty Images)
Az Olasz Kupa elődöntőjének keddig visszavágóján a Juventus 2–1-re kikapott a Lazio otthonában, de összességében ez is elég volt neki, hogy bejusson a döntőbe.

 

Az első mérkőzésen összeszedett kétgólos hátrány miatt a római gárda rá volt kényszerülve, hogy – amilyen hamar csak lehet – támadja a torinóiak kapuját, aminek hamar meg is lett az eredménye. A 12. percben ugyanis már faragott is a hátrányából a Lazio: a középre ívelt labdára Taty Castellanos tisztán ugorhatott fel, és könnyedén  a kapu bal oldalába bólintott (1–0).

A 23. percben közel volt a Juventus is, hogy betaláljon, ám Dusan Vlahovics veszélyes lövését óriási bravúrral hárítani tudta Hrisztosz Mandasz. A folytatásban már sokkal kevesebb látványos megmozdulást láthattunk, a csapatok szépen kioltották egymást, és ritkán kerültek az ellenfél kapujának előterébe. A szünet előtt még egy nagy helyzetet láthattunk, ezúttal már a torinói kapus, Mattia Perin volt résen.

A fordulás után szintén nem kellett sokat várni, és már ki is egyenlítette a párharcot a Lazio. A 49. percben ismét Castellanos talált be (2–0), így teljesen új mérkőzés vehette kezdetét.

Sokáig úgy tűnt, nem igazán tüzelte fel a torinóiakat az eredmény, de az utolsó percekben mégis össze tudták kapni magukat. A 83. percben Arkadiusz Milik szépséges góljával szépítettek (2–1), egyszersmind 3–2-es összesítéssel kiharcolták a továbbjutást (és történetük során 22. alkalommal szerepelhetnek a Coppa Italia fináléjában).

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Lazio–Juventus 2–1 (Castellanos 12., 49., ill. Milik 83.)
Továbbjutott: a Juventus, 3–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
16 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.19. 13:34

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.17. 23:10

Morata bemutatkozott, fordítással továbbjutott a Como az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.16. 20:33

OLASZ SERIE A 2025–2026, MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Olasz labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40
Ezek is érdekelhetik